Nagy kérdés, hogy a rendeleti kormányzás – amely direkt, a piacgazdasággal nehezen összeegyeztethető beavatkozást is jelent a gazdasági folyamatokba – most mit segít a lakosságnak? Összességében vélhetően keveset, mert az olcsóbb csirkefarhát árát más termékekben fizetjük meg. A rezsicsökkentés sincs ingyen, mert valamilyen trükkel – gondoljunk csak a világelső, 27 százalékos áfára – azt is rajtunk hajtják be. Magyarország államformája tényleg a veszélyhelyzet lett? A rendeleti kormányzás amúgy nem ismeretlen a számunkra, hiszen az egykori pártállami alkotmány sem szólt másról.
Évek óta tart a rendeleti kormányzás: a kabinet veszélyhelyzet esetén saját hatáskörben alkothat jogszabályokat, amelyekkel egyes törvények alkalmazását felfüggeszthetik, törvényi rendelkezésektől eltérhetnek, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhatnak. Néhány hete a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus okán rendelkezik különleges felhatalmazással a kormány. Hadházy Ákos független – de egyelőre esküt nem tett – parlamenti képviselő szerint így Magyarország államformája a veszélyhelyzet.
Mintha mi sem változott volna az elmúlt sok évtizedben. „A Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi szerve az Országgyűlés (volt), amely gyakorolja a népszuverénitásból folyó összes jogokat, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit” – olvasható az egykori, 1949-es pártállami alkotmányban. E szerint a parlament
a) törvényeket alkot,
b) meghatározza az állami költségvetést,
c) megállapítja a népgazdasági tervet,
d) megválasztja a Népköztársaság Elnöki Tanácsát,
e) megválasztja a minisztertanácsot,
f) minisztériumokat létesít és szüntet meg, illetőleg meghatározza és megváltoztathatja a minisztériumok feladatkörét.
Akkoriban az Országgyűlés egyébként évenként általában két alkalommal ült össze, hogy döntsön az állami költségvetésről, majd a zárszámadásról. Amikor azonban a parlament nem ülésezett, „az Országgyűlés jogkörét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa” gyakorolta. A tényszerűség kedvéért tegyük hozzá, az elnöki tanács által alkotott törvényerejű rendeleteket „az Országgyűlés legközelebbi ülésén be kell(ellett) mutatni”. És akkor mi volt? Hát bemutatták...
Most kísértetiesen hasonló a helyzet. Bár az országgyűlést évente pár napra már nem csak két alkalommal hívják össze, a testület szerepe a rendkívüli jogrendre hivatkozással egyre inkább formálissá válik. Ha valamelyik kormánytag, de leginkább Orbán Viktor álmodik valamit, másnap hajnalban az új rendelet már hatályba is lép. Minek itt bohóckodni az alaptörvénnyel?
Miközben változatlanul „Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés”, amely többek között
a) megalkotja és módosítja Magyarország Alaptörvényét;
b) törvényeket alkot;
c) elfogadja a központi költségvetést, és jóváhagyja annak végrehajtását;
(...)
e) megválasztja a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjait és elnökét, a Kúria elnökét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát és helyetteseit, valamint az Állami Számvevőszék elnökét;
f) megválasztja a miniszterelnököt (...).
De tényleg felesleges bohóckodni, mert az alaptörvény szerint a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályait sarkalatos törvény határozza meg. Amikor azonban valaki arra ébred, hogy be kell vezetni az extraprofitadót, egyik napról a másikra megszületik a rendelet. Miközben az alaptörvény garantálja: „mindenkinek joga van a tulajdonhoz”, amelynek része a javai hozadéka is. Csak amikor valamilyen ágazatban egyáltalán nincs értékelhető jövedelem – lásd a például a légiközlekedést –, ott hogyan értelmezhető az extraprofit?
Az önkormányzatokra vonatkozó szabályokat hasonlóképpen sarkalatos törvény tartalmazza, csakhogy ez sem érdekel senkit, hiszen a kormány rendeleti úton vehet el százmilliárdokat a helyhatóságoktól. Most a településekre újabb csapás vár, hiszen kikerülnek a rezsicsökkentésből, és fizethetnek sok száz- vagy ezermilliós nagyságrendben többet például a közvilágításért.
A történelmi hasonlat talán sántít, de a kormány az elhibázott gazdaságpolitikájának árát úgy akarja megfizettetni, mint egykor Rákosi elvtárs: a „padláslesöprés” módszeréhez fordul, vagyis számos vállalkozás esetén „beszolgáltatási kötelezettséget” vezet be. A világ azonban annyiban változott, hogy a cégeket nem feltétlenül akarják államosítani, viszont a régi módszerhez nyúlnak vissza: „rekvirálnak”.
Ugyanezt a módszert megtapasztalhattuk a Rákosi-rendszer idején, ám ettől nem éltek sokkal jobban az emberek. Legfeljebb falun maradt a feketevágás, és a disznótorosból – már ha valaki nem bukott meg rajta – jutott valamennyi a család élelmezésére.
Átkozottul nagy kérdés, hogy ez a rendeleti kormányzás – amely direkt, a piacgazdasággal nehezen összeegyeztethető beavatkozást is jelent a gazdasági folyamatokba – most mit segít a lakosságnak? Összességében vélhetően keveset, mert az olcsóbb csirkefarhát árát más termékekben fizetjük meg. A rezsicsökkentés sincs ingyen, mert valamilyen trükkel – gondoljunk csak a világelső, 27 százalékos áfára – azt is rajtunk hajtják be.
Ja, hogy megőrizzük többek között az alacsony energiaárakat, a családtámogatási rendszert, a nyugdíjak értékállóságát? Kész átverés az egész, mert az államnak egyetlen fillérnyi saját pénze sincs, hiszen kizárólag az összedobott adóforintokból gazdálkodhat. Így az extraprofitadót is mi fogjuk kicsengetni, mert már nem egy cég jelezte, hogy azt áthárítja a fogyasztókra. Szóval nemcsak a vállalkozásoknál lesz padláslesöprés, hanem mindannyiunknál is.
A történelem ismétli magát: visszajön az elnöki tanács – a rendeleti kormányzás – gyakorlata, és visszajön a rekvirálás, de ezzel nem feltétlenül járunk jobban. Talán szerencsésebb lenne, ha nem Sorossal és Brüsszellel háborúznánk, hanem elfogadnánk az unió alapértékeit, mert az többet – ezermilliárdokat – hozna mindannyiunk javára.
(Fotó: parlament.hu)
