Magyar Ügyvéd Blog

Két választás között a hatalom azt tesz, amit akar – szükség van a Civil Parlamentre

2022. november 30. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2022-11-30_17_29_46.pngSzámtalan civil szerveződés létezik, amely küzd a kitűzött ki céljainak elérésért. A szervezetek között azonban minimális az együttműködés, a közös fellépés. Ezen segíthet egy olyan platform létrehozása, amely biztosítja az egyes szereplőknek az érdekeik összehangolását és hatékony artikulálását. Volt már kísérlet a kilencvenes években civil parlament létrehozására, és ma is több szakmai műhelyben dolgoznak hasonló projekten, mert egyre nagyobb az igény a mindenkori hatalom feletti civil kontroll társadalmi megvalósítására.

Az elmúlt években a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) lehetett volna a társadalmi összefogás civil kovásza, az ellenzéki pártok közötti együttműködés őre, de valljuk be, ebben a szerepében jórészt kudarcot vallott, gyors ütemben erodálódik és halad a párttá válás nem feltétlenül helyes útján.

Most, az önkormányzati és az EP-választások előtt alig másfél évvel, a parlamenti választások előtt hárommal érdemes ezzel a politikai innovációval megint érdemben foglalkozni. A Civilek Szövetsége meg is kezdte az előkészítő munkát a Civil Parlament létrehozására. Így többek között zajlik  a társadalmi érdekek egyeztető platformja delegálási és működési rendje szabályzatának kidolgozása is. A számos korábbi próbálkozástól eltérően, amelyek legitimitása sorra megkérdőjeleződött, olyan fórumot kell alkotnunk, amelybe átlátható és világos eljárásban kerülhetnek be az egyes érdekcsoportok és társadalmi rétegek képviselői.

A Civil Parlament feladata a társadalmi kontroll biztosítása a mindenkori hatalom döntései felett, az egyes intézkedések szakmai és érdekalapú kritikája, önálló javaslatok kidolgozása, továbbá a társadalmi rétegek és csoportok közti folyamatos egyeztetés megszervezése. Az intézményesített fórumon résztvevők leképezhetik a teljes magyar társadalom nemzeti, etnikai és vallási közösségeit, kialakíthatják azokat a közpolitikai platformokat, ahol a polgárok széles rétegeit érintő kérdések mentén új keretrendszert szabhatnak a magyar részvételi demokrácia felépítéséhez, a civil társadalom kontrollján alapuló, minőségileg új rendszer megvalósításához.

Figyelemre méltó Gulyás Gergely miniszter idén februári nyilatkozata: „amikor mi civilekről beszélünk, akkor nem befolyást vásárolni akaró spekulánsok meghosszabbított kezeként működő, különös eredetű pénzekkel és különféle ösztöndíjakkal alaposan kitömött NGO-kra gondolunk, amelyek (...) állásfoglalásukat mindig a finanszírozó napi érdekei szerint alakítják". Ugyanakkor nem vitatta, hogy hatalmas erő rejlik a polgárok önálló kezdeményezéseiben. Legalább ez utóbbiban egyetértünk.

De mintha Gulyás miniszter megfeledkezett volna arról, hogy a hatályos szabályok szerint társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvény, a kormányrendelet, a miniszteri rendelet tervezetét és indokolását. Amióta a jogszabály 2010-ben hatályba lépett, erre nemigen akadt példa, így a politikus hiába is hivatkozna a Covid-járvány vagy az orosz-urán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetre, mert az egyes érdekcsoportokat képviselő civileket szinte soha nem vonták be az egyeztetési folyamatokba. Ezt az eddig mellőzött gyakorlatot hivatott helyreállítani a hamarosan megalakuló Civil Parlament.

Egy egészséges társadalom ugyanis nem létezhet önszerveződő és autonóm közösségek, az érdekeik felismerésére, artikulációjára és képviseletére képes csoportok és szervezetek nélkül. A jelenlegi magyar politikai környezetben szükségessé vált ezen autonóm civil szervezetek szoros együttműködésére, mert Magyarországon az elmúlt 12 évben megszűnt a kormánypártok érdemi politikai  ellenzéki és civil kontrollja. A lakosság elveszítette a változásba vetett hitét, s nem mellesleg hiányzik a civil kurázsi, ráadásul a szükséges erőforrások sem állnak rendelkezésre. A kormánytól független szervezetek erőtlenek, tevékenységük széttagolt, egymás iránt bizalmatlanok, együttműködési készségük alacsony, ugyanakkor súlyos forráshiánnyal küzdenek. Pedig a cél nem lehet más, mint egy olyan erő megteremtése, amely képes a mindenkori hatalom felett civil társadalmi kontrollt gyakorolni. Ne döntsenek rólunk nélkülünk.

Az Európai Parlament idén márciusban – elfogadva a momentumos Donáth Anna jelentését – rámutatott: a civil társadalomhoz kapcsolódó jogok folyamatos eróziója figyelhető meg, az Uniónak és tagállamainak ezért kötelessége támogató környezetet biztosítani a civil társadalmi szervezetek működéséhez. Felvetették azt is, hogy hozzanak létre a civil társadalom jogi és adminisztratív környezetére vonatkozó uniós minimumszabályokat, és biztosítsanak hozzáférést az uniós finanszírozáshoz.

(Fotó: Kovács Tamás/MTVA)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1717991652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása