Magyar Ügyvéd Blog

A bőnyi késelős kislány ügye a gyermekvédelmi intézményrendszer súlyos kudarca

2024. május 03. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2024-05-03_19_44_34.pngSemmi értelme nem volt a büntethetőségi korhatár 12 évre történő leszállításának, ami mellesleg csak néhány súlyos bűncselekményre terjed ki. A bőnyi késelős kislány esete is mutatja: egy gyereket a szakmai viták és Btk.-módosítások nem érdekelnek. Ő és hasonló sorsú társai – ha valamilyen konfliktusba keverednek – inkább segítségre szorulnának. Ehhez azonban szükség lenne olyan jelzőrendszerre, amely képes felismerni, ha egy gyermek bajban érzi magát, és csak a gyilkolásban lát kiutat. Ez az, ami ma nem működik.

A 12-14 év közötti gyermekek büntethetőségének 2013. júniusi bevezetését semmilyen valós érvvel nem lehet alátámasztani – mondtam a Heti TV M. Kende Péter vezette adásában. A szigort a törvényalkotók az e korcsoportba tartozók felgyorsult biológiai fejlődésével és egyre erőszakosabb érdekérvényesítésével magyarázták. Adatokkal azonban az intézkedés hatékonysága nem támasztható alá. Míg 2009-ben 2588, tavaly 2523 14 év alatti elkövetőt regisztráltak a KSH szerint. Igaz, akadtak jobb évek is, mert 2014-15-ben 1500 alá csökkent a 14 év alatti elkövetők száma, ennek ellenére tendenciaszerűen nem igaz, hogy a gyermekek egyre erőszakosabbá váltak volna.

Érdemes emlékezni arra is, hogy 12 és 14 év között csak kirívóan súlyos cselekmények – például emberölés, halált vagy életveszélyt okozó testi sértés, valamint rablás és kifosztás – esetén jöhet szóba a büntethetőség kérdése. Ám ez is csak akkor merülhet fel, ha pszichológus szakértők alapos vizsgálat során megállapítják, hogy az elkövetők rendelkeztek tettük társadalmi veszélyeségének felismeréséhez szükséges belátási képességgel. Ha nem – ami a felnőttekre is érvényes –, az eleve büntethetőséget kizáró ok. Ráadásul a gyerekek többsége kisebb vagyoni, esetleg közrend elleni bűncselekménynek válik a részesévé, emberölés pedig évente egy-kettő ha akad.

A Btk. ugyanakkor előírja: fiatalkorúval szemben büntetést akkor kell kiszabni, ha intézkedés alkalmazása nem célravezető. Azzal szemben viszont, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be, csak intézkedés alkalmazható. Vagyis a tettest javíróintézetben lehet elhelyezni, és mellette nem szabható ki szabadságvesztés, elzárás vagy közérdekű munka. A javítóintézeti nevelés tartama pedig mindössze egytől négy évig terjedhet.

A vétőképes életkor tizenkettedik életévre történő leszállítása így a büntetés – pontosabban intézkedés – mértékére a gyakorlatban semmilyen hatással nem bír. Ez igaz az országos felháborodást kiváltó bőnyi késelős kislányra is. Ő sem kerülhet börtönbe, s nem lehet rá kiszabni még az emberölés alapesetére érvényes öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés sem, bár itt előre megfontolt cselekményről beszélhetünk, ami minősített eset. A Btk. módosítása így nem volt több, mint látszatintézkedés. Tulajdonképpen szerencsére, mert egy 12 éves gyereket – bármit is követett el – mégsem kellene hosszú évekre börtönbe zárni.

Ennél sokkal fontosabb lenne egy olyan gyermekvédelmi jelzőrendszer kialakítása és működtetése, amely valóban képes felfigyelni arra, ha egy gyermek magatartászavarokkal küzd, a társaival rendszeresen konfliktusba kerül, esetleg rossz társaságba keveredik, vagy a családi körülményei jelentenek számára kockázatot. Ez a rendszer elvileg ma is létezik, legfeljebb nem tölti be a célját. Gondoljunk csak a bőnyi esetre: a konfliktusokkal terhelt családban élő kislányt a társai állítólag kiközösítették, verbálisan bántalmazták, amire válaszul ő „halállistát” készített, és húsz centis konyhakéssel ment iskolába. Nehezen képzelhető el, hogy a tanintézet, a pedagógusok, az iskolapszichológus – már ha van –, a gyámügy, sőt a szülők sem vettek észre mindebből semmit.

Ha ez így volt, az súlyos rendszerhibára utal. Egy valóban családbarát kormánynak nem az lenne a dolga, hogy 12 évre csökkenti a vétőképes életkort, és szigorúbb büntetéseket helyez kilátásba (de még ez sem valósult meg, mert elfelejtették a Btk.-t a saját téveszméikhez igazítani).

A kiskorúak érdekeit inkább a hátrányos helyzetű családok segítése, a pedagógusok érzékenyítése és tisztességes anyagi elismerése, az iskolapszichológusi hálózat megerősítése, a szegregált oktatás megszüntetése szolgálná. Mellesleg a konkrét esetben az iskolarendész sem állt a helyzet magaslatán – feltéve, hogy az adott intézményben volt ilyen szolgálat.

Ám ha valaki mégis megtévedt, azt sem szankciókkal kellene fenyegetni, hanem a büntetőjogon kívüli eszközökkel lenne célszerű támogatni őket abban, hogy visszataláljanak a helyes útra. Mert ha javítóintézetbe – esetleg a fiatalkorúak börtönébe – zárják őket, annak nagy kockázata, hogy kijárják az alapfokú „börtöniskolát”, és teljesen kezelhetetlen deviáns fiatalként szabadulnak.

Ügyvédi irodánkat az esettel kapcsolatban megbízta a jogi képviselet ellátásával a sértett gyermek édesapja, amelynek alapján megkezdtük az ügy elemzését, és felvettük a kapcsolatot az eljáró illetékes hatóságokkal, becsatolva a meghatalmazást.

A teljes beszélgetést az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=qz1YtmT8F7I

(Fotó: Cséfalvay Attila / Telex)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr7218396075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása