Egyesek szerint kevés megosztóbb személyiség van a magyar politikai közéletben, mint a 2006-os őszödi igazság- vagy hazugságbeszéd okán – amelynek megítélését bízzuk az utókorra – elhíresült egykori miniszterelnök. Sokan úgy vélik, Gyurcsány Ferenc ágyazott meg 2010-ben a Fidesz első kétharmadának, amiben akár lehet némi igazság. Az viszont bizonyosan nem rajta múlott, hogy a NER máig teljhatalommal uralkodik. A volt kormányfő azonban megint próbálkozik: ezúttal 13 pontban fogalmazta meg a jogállamiság helyreállításával kapcsolatos elképzeléseit, amelyekkel nehéz vitatkozni.