Egyesek szerint kevés megosztóbb személyiség van a magyar politikai közéletben, mint a 2006-os őszödi igazság- vagy hazugságbeszéd okán – amelynek megítélését bízzuk az utókorra – elhíresült egykori miniszterelnök. Sokan úgy vélik, Gyurcsány Ferenc ágyazott meg 2010-ben a Fidesz első kétharmadának, amiben akár lehet némi igazság. Az viszont bizonyosan nem rajta múlott, hogy a NER máig teljhatalommal uralkodik. A volt kormányfő azonban megint próbálkozik: ezúttal 13 pontban fogalmazta meg a jogállamiság helyreállításával kapcsolatos elképzeléseit, amelyekkel nehéz vitatkozni.

Az ellenzéki pártok gomba módján szaporodnak. Lesz nekünk mindenféle néppártunk, meg Szocialisták és Demokraták nevet viselő szerveződésünk, és akkor mi van? Csak tovább osztódik a NER-t elutasító közösség, ami egyértelműen a Fidesznek kedvez, hiszen a biztos szavazók körében a kormányoldal utcahosszal vezet. Aki ezt a megosztó politikát választja, csak megalapozza Orbán Viktor újabb kétharmadát 2026-ban is.

Akarja-e a Fidesz, hogy társadalmi szervezetek jelölhessenek bárkit önkormányzati képviselőnek, esetleg polgármesternek? Nem kell hozzá sok fantázia, hogy ezt nem szeretnék. A NER semmit nem kíván kevésbé, mint a közéletben való társadalmi részvételt. Ez Orbán rendszerében súlyos zavaró körülmény.

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság statútuma 2002-ben hatályba lépett, de több mint 20 éve halogatják a statútum beiktatását a magyar jogrendszerbe. Így maradnak az értelmezési kérdések. Elvileg Putyint Magyarországon el kellene fogni – hiszen a statútumot megerősítő okiratot a parlament felkérésére letétbe helyezték –, másfelől mégsem, hiszen a bíróság joghatóságával és hatásköreivel kapcsolatos kérdésekben nem létezik kihirdetett hazai törvény. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatai szerint viszont ehhez hasonló esetekben a nemzetközi normákról az Országgyűlésnek törvényt kellene alkotnia, hogy azok a magyar jogrendszer részét képezzék.

Ha az ellenzéki oldal az együttműködés szándékának híján van – és erre utaltak egyes március 15-i megszólalások –, akkor legközelebb is a Fidesz kétharmadának ágyaznak meg. Vajon tényleg ezt akarják? Vagy tanulnak 1848-ból? Amikor létrejött egy nemzeti minimum legalább abban: nem kérünk a bécsi császár túlhatalmából. Most azt kell eldönteni, meddig tűrjük Orbánnak a demokratikus intézményrendszer alapjait megrengető politikáját.

Lehet vitatkozni azon, hogy az ellenzéki összefogás miért vezetett a Fidesz negyedik kétharmadához, de meggyőződésem szerint nem az előválasztás, mint új politikai termék volt ennek az oka. Sokkal nagyobb baj, hogy az összefogásban részes hat ellenzéki párt egymással is versengett, s bár született valamiféle közös nemzeti minimumprogram, a közvélemény nem igazán ezt érzékelte, hanem azt, hogy a résztvevők a saját pecsenyéjüket sütögették.

Ha nincs a bírósági végrehajtói kar elnökéhez és a volt igazságügyminiszter-helyetteshez kapcsolódó korrupciós ügy, talán soha nem foglalkozik a sajtó azzal, hogy a sokszor önhibájukon kívül utóbb megfizethetetlen adósságba keveredett embereken mennyit keres az a korrupt végrehajtó, aki sok-sok milliót fizetett az állása elnyeréséért. Ez egyébként biztos üzlet, ami egyes végrehajtói irodák számára évente akár több 100 milliós nettó bevételt is eredményez.

A fideszes Btk. kodifikációja során a szexuális bűncselekmények szabályozása legalábbis felemásra sikerült. Mindenesetre óva intjük a jogalkotót attól, hogy egyetlen, amúgy kétségkívül felháború eset kapcsán hirtelen indulatból döntsenek, hanem inkább folytassanak a szakmai szervezetekkel társadalmi párbeszédet.

Valamit akkor is tenni kell, ha a NER-t úgy találták ki, hogy 2,5-3 millió emberrel azt hitetnek el, amit akarnak, és akik azt gondolhatják, hogy itt minden teljesen rendben van. Ezért is szükséges a jogállamisággal kapcsolatos kritikákat megfogalmazni, ugyanakkor lehetőség szerint alternatívát felmutatni. Más kérdés, hogy nehéz azokhoz eljutni, akiknek befogták a fülét, eltakarták a szemét, s akik inkább istenként hisznek a hatalom mindenhatóságában, mintsem a boltban a saját pénztárcájuknak.

Az már tényleg a jogállam halála, ha a nyomozó hatóság saját hatáskörében dönti el, hogy egy súlyos, a volt igazságügyminiszter-helyettest érintő korrupciós ügyben semmisít meg az eljárás kezdeti szakaszában az eset teljes feltárása érdekében esetleg fontos bizonyítékokat.