Magyar Ügyvéd Blog

Borkai akkor mond le, amikor akar – a többi csak mellébeszélés

2019. október 19. - Magyar Ügyvéd

borkai.jpgHat hónapig nem mondhat le a szexbotrányba és egyes feltételezések szerint korrupciós ügyekbe keveredett régi/új győri polgármester – több helyütt is olvasható volt a hír. De ez nem igaz: Borkai Zsolt akkor távozik, amikor akar. Kétségtelen, hogy hatalmi szóval, amennyiben a győri közgyűlés a képviselőtestület önfeloszlatását kezdeményezi, eltávolíthatja a városvezetőt, s erre tényleg érvényes a választást követő hat hónapos határidő. Akkor Borkai megbízatása is megszűnik, s kötelező új választást kiírni a polgármesteri és a képviselői posztokra egyaránt.

Tovább

A szociálisták 350 milliárddal több pénzt hagynának az önkormányzatok zsebében

telepu_le_sfinanszi_roza_s.jpgA helyhatóságok „autonómiájának az az alapja, hogy a helyi közösségnek jogában áll eldönteni, hogy a helyben megtermelt javakat – legalább részben – mire kívánják fordítani”. Ezért „elengedhetetlen az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének bővítése úgy, hogy a kormány által a településen élőktől központilag elvont adókból a jelenleginél nagyobb hányad maradjon a helyi szükségletek kielégítésére” – ezt javasolja az MSZP. De mit szól ehhez Orbán?

Tovább

Önkormányzati választás: a kistelepülésekkel nem törődik senki?

falvak1.jpgAz önkormányzati választás kapcsán néhány helyen meglehetősen mocskos kampány folyt, de belegondolt-e valaki, hogy nem inkább az egész rendszer átalakításával kellene foglalkozni, s átgondolni, hogy a helyhatóságok számát nem kellene ésszerű mértékben csökkenteni? A csaknem 3200 településből 2400-ban átlagosan kevesebb mint kétezren élnek, és azt a másfélmillió, zömében hátrányos helyzetű embert nemigen érdekli a nagypolitika.

Tovább

Önkormányzati választás: a mostani kampány már mindennek az alja?

civil.jpg

Az uralkodó pártnak nincs érdemi mondanivalója, nincsenek érvei. Miután nincs üzenetük a társadalomnak, ahelyett, hogy valódi vitát folytatnának az egyes jelöltek programjáról, megpróbálják az önkormányzati választást lejáratni, nevetségessé tenni – ezt Magyar György az ATV Civil a pályán című, legutóbbi műsorában fogalmazta meg.

Tovább

Kubatov-lista: jogerős bírósági ítélet szerint is lehet ilyen

kubatov.jpgÉvek óta folyik a vita a Kubatov-listáról, de a Fidesz támogatóit – sőt akár ellenzőit – tartalmazó adatbázis létezéséről, illetve a nagyobbik kormánypártnak a választók adatainak jogosulatlan kezeléséről máig nincsenek az adatvédelmi hatóság vagy a bíróság eljárása során keletkezett hiteles bizonyítékok. Van viszont a birtokunkban olyan jogerős ítélet, amely szerint valakit a vélelmezett Kubatov-lista kiszivárogtatása miatt vertek meg.

Tovább

A „voksturizmus” a jegyzők felelőssége is: észre kéne venni, ha egy viskóba tucatnyi ember jelentkezik be

voksturizmus.jpgEgyes becslések szerint akár tíz-húszezer kettős állampolgár jelentkezett be szabolcsi ingatlanokba, és ők szavazhatnak az önkormányzati választáson. A kisebb településeken ezek a zömében ukránok akár el is dönthetik, ki legyen a polgármester. De mi közük hozzá?

Tovább

A stílus maga az ember – Tarlós István az önkormányzati választási kampány idején sem fogta vissza magát

terlo_s_megafon.jpg„Láthatatlan, kivénhedt SZDSZ-es erőket”, meg Gyurcsány Ferencet vizionálja Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt mögött Tarló István jelenlegi városvezető. S amikor megszólal, nem fukarkodik a jelzőkkel: az ellenzék önkormányzati kampánya felforgatási kísérlet, Karácsony soha nem mond igazat, s egyébként is „hazudós, tutyimutyi, tétova, mamakedvence”, aki ráadásul negatív kampányt folytat. És Tarlós? De lássunk a főpolgármestertől néhány sajátos idézetet.

Tovább

A stílus maga az ember – de akkor mit gondoljunk Tarlós Istvánról?

tarlo_s.jpgSokak és sokszor hivatkoztak már Georges-Louis Leclerc de Buffon francia természettudós 1753-as akadémiai székfoglalóján elhangzott beszédének részletére: a stílus maga az ember. Ha ezt elfogadjuk, mit gondoljunk Tarlós István főpolgármesterről, aki egyik politikai ellenfelét azzal fenyegette, hogy leveri a szemüvegét, mást tehetségtelennek minősített, egy újságírónak meg az értelmi képességeit vonta kétségbe? A történetet még folytatjuk.

Tovább

Egyértelműen Tarlós mellett kampányolt a Kormányinfón egy miniszter, de ezzel tényleg nincs semmi baj? Majd a Kúria megmondja

gulya_sg.jpg

Nem gond a Nemzeti Választási Bizottság szerint, ha egy miniszter beszáll a választási kampányba, és nyilvánvalóvá teszi: Tarlós István azért lehetett eredményes főpolgármester, mert együttműködött a kormánnyal. Az, hogy „Karácsony Gergely erre láthatóan és előre rögzítetten nem képes, ez semmi mást nem bizonyít, mint hogy ő alkalmatlan a főpolgármesteri tisztségre” – jelentette ki a múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az ügy a Kúrián folytatódik.

Tovább
süti beállítások módosítása