Magyar Ügyvéd Blog

Kitiltaná az ellenzéki hangokat is Orbán Magyarországról

2025. február 20. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2025-02-20_11_24_26.pngOrbán Viktor arra kérte – vagy utasította – a kormánypárti képviselőket Balatonfüreden, hogy hozzanak szigorú törvényeket, és akik ellenzékiként részesültek a jogállamiság lebontásának megakadályozása érdekében érkezett „guruló dollárokból”, azokat tiltsák ki Magyarországról. Mi lehet a baja Orbánnak azzal, ha bárki a Kádár-féle diktatúrára emlékeztető rendszerével szemben fogalmaz meg súlyos kritikát? Az 1980-as évek végén még jól jött a Fidesznek Soros György pénze.

Tovább

Korrupció: a hatóságoknak a tudomásukra jutott bűncselekmény gyanúja esetén hivatalból kell(ene) megindítaniuk az eljárást

ke_pernyo_foto_2025-02-19_12_07_19.pngAz ellopott nemzeti vagyon visszaszerzését is célként tűzte ki a Tisza Párt. Nem Magyar Péter tett először ilyen bejelentést. Az MSZP–SZDSZ-kormány 2002-ben, a Fidesz pedig 2010-ben ígért elszámoltatást mindazokkal szemben, akik a hatalmukkal visszaélve károsították meg a közvagyont. Mindkét kísérlet teljes kudarcba fulladt. Az ok talán az lehetett, hogy ezt politikai fegyvernek szánták, ám ha egy hivatalos személy valóban bűncselekményt követett el, annak felderítését az igazságszolgáltatásra kell bízni.

Tovább

Minden bűntettet képtelenség megelőzni

ke_pernyo_foto_2025-02-15_19_39_37.pngNem lehet minden gazember mellé rendőrt vagy pártfogó felügyelőt állítani, és a gyermekvédelmi hálózat hatóköre is korlátozott, ám valamit tenni kellene. M. László 17 éves korában lefejezte az áldozatát, majd a szabadulása után újabb gyilkossági kísérlet miatt került börtönbe. Az, hogy a másodjára kiszabott büntetés letöltése után két kislánnyal szemben szexuális erőszakot követhetett el, rendszerszintű problémára utalhat, ám az elkövető emiatt már soha nem szabadulhat.

Tovább

Vízipisztoly helyett ágyúval lőne a civilekre a Szuverenitásvédelmi Hivatal?

ke_pernyo_foto_2025-02-13_20_39_22.pngA társadalmi szervezetekről szóló törvényt is átírná a Szuverenitásvédelmi Hivatal: kitalálták, hogy különbséget kellene tenni a "valódi" civil szerveződések és a politikai tevékenységet folytató közéleti szervezetek között. Felesleges tüsténkedni, mert ez utóbbi kategória ma is létezik, és nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Ide tartoznak a pártok. De hátha valami még az eszükbe jut...

Tovább

Szuverenitásvédelmi Hivatal: üvegtigris vízipisztollyal

ke_pernyo_foto_2025-02-12_12_22_52.pngA szuverenitásvédelmi sóhivatal elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató autonóm államigazgatási szerv, amely bármely, a látókörébe került civil szervezettől, illetve az illetékes állami szervektől információkat kérhet. Ám ha egy érintett civil szerveződés megtagadja az együttműködést, ezt a tényt legfeljebb rögzítheti a jelentésében, aminek semmilyen jogkövetkezménye nem lehet. Egyelőre, mert a NER-nek van még egy éve arra, hogy egyik péntek éjszaka a rendeleti kormányzásra hivatkozva átírja a szabályokat.

Tovább

Rákosrendező: a jogállamiság látszólag győzelemre áll

ke_pernyo_foto_2025-02-07_7_39_30.pngMindenféle korábbi zavaros nyilatkozat ellenére a kormány úgy tűnik, beletörődött abba, hogy a Ptk. szerint a főváros cégét Rákosrendező területére elővásárlási jog illeti meg az Egyesült Arab Emírségek által kijelölt arab befektetővel szemben. A hatalom oldaláról hivatkoztak a hazai jogot felülíró nemzetközi szerződésre, az abban szereplő ötmilliárd eurónyi fejlesztésre tett ígéretre, ám egyelőre a jogállam áll nyerésre. A mérkőzés azonban még nem feltétlenül tekinthető lejátszottnak. Szeretnék optimista lenni, de nem vagyok optimista.

Tovább

Ez a fideszes sajtószabadság: rendőrök vezették el a Telex miniszterelnökre várakozó újságíróit Fóton

ke_pernyo_foto_2025-02-02_12_49_53.png„Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” – legalábbis az alaptörvény szerint. A valóság azonban az, hogy az újságírók között a NER tetszése szerint válogathat, kiket hívnak meg például egy sajtótájékoztatóra, kiknek adnak lehetőséget a kérdezésre. Mi több, a Telex két munkatársát rendőri segédlettel „takarították el” az útból Fóton, mert a miniszterelnök arrafelé járt. Mindez végtelenül tisztességtelen, ám törvényesnek tűnik. Vagy mégsem?

Tovább

Ady Endre szerint a nacionalizmus arra jó, hogy a „vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki”

ke_pernyo_foto_2025-01-30_12_46_59.pngOrbán Viktor maga a patriotizmus ősatyja – legalábbis annak tartja magát –, de vajon tisztában van-e vele, hogy miről papol? A patrióta olyan személy, aki nagyra értékeli és szereti saját országát, s hajlandó tenni is azért, hogy hazája erős és sikeres legyen. A patrióta elkötelezett az országával kapcsolatos ügyek és értékek iránt, és igyekszik megvédeni azokat. A miniszterelnök azonban mintha inkább a saját érdekeire figyelne. Ő nem igazi patrióta, hanem inkább a legrosszabb emlékeinkben élő nacionalista elveket vallja. Ami „arra jó mindenekfelett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki, s mihez van joga” – idézhetnénk Adyt.

Tovább

Mini-Dubai: minden út a bírósághoz vezet

ke_pernyo_foto_2025-01-29_23_05_44.pngA fővárosi közgyűlés a Fidesz nem szavazati ellenében döntött: a Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül élni kívánnak a Rákosrendezőre érvényes elővásárlási joggal, így az arab befektető helyébe lépnek. Az állam egyébként szerződésben vállalta, hogy az eredeti, pályáztatás nélkül kiválasztott vevőnek bemutatják a terület résztulajdonosainak elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatát, aminek immár nem tehetnek eleget. Lehet, hogy ez kezdete egy hosszan tartó kutyakomédiának?

Tovább

Rákosrendező: a Grand Budapest-projekt jogilag alapjaiban elhibázott?

ke_pernyo_foto_2025-01-24_4_27_05.pngHeves vita folyik arról, hogy a kormány jó üzletet kötött-e – és jogszerűen járt-e el – a rákosrendezői vasúti terület értékesítésével. Olcsón adták el az ingatlant, miközben lekezelték a fővárosi tulajdonú Budapesti Közművek Zrt. elővásárlási jogát, és semmibe vették a jogalkotási törvény rendelkezéseit? Mindezek megalapozott felvetések, ám a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az arab Eagle Hills január 16-án aláírta a szerződést. Ez a megállapodás olyan „gránitszilárdságú”, mint a sokszor módosított magyar alaptörvény? Ami biztos: a szerződést és annak mellékleteit az elővásárlásra jogosultaknak meg kell küldeni.

Tovább
süti beállítások módosítása