Érdekes lehetőséget teremtett az Állami Számvevőszék a kampányköltségek törvényben meghatározott jelöltenkénti ötmilliós összegének túllépésére, miután kimondta: a Facebookon közzétett hirdetésekre fordított pénzt nem kell figyelembe venni. Ez persze erősen vitatható álláspont, ráadásul a közösségi…
Meglehetősen heves, gyakran értelmiségi gondolkodókhoz sem igen illő vita folyt többek között az ellenzéki előválasztás kapcsán hétfőn az ATV-ben. Annyi azonban kiderült, hogy a Fidesz mellett álló közéleti szereplők mintha tartanának ettől, és igyekeznek megosztani az együttműködésben résztvevő hat…
„Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését” – ez az 1848. március 15-én kihirdetett 12 pont első követelése. Ki gondolta volna, hogy az 1990-es rendszerváltás után harminc évvel változatlanul aktuális a kérdés. Hivatalos cenzúra ugyan nincs, de a NER az elmúlt tíz évben mindent megtett annak…