Valószínűleg nem született még olyan jogszabály, amelynek kapcsán a jogalkotó eleve jelezte: az úgysem tartható be. Most, a koronavírus-járvány kapcsán ezt is megéltük, hiszen a miniszterelnök saját nyilatkozata szerint beszélt a rendőrökkel, és jelezte, hogy a kijárási korlátozásról szóló rendelet…
Rossz nyelvek szerint a koronavírus-járványt Orbán Viktor sajátos módon igyekszik kihasználni: egy péntek este benyújtott törvényjavaslat szerint a parlament szerepét a veszélyhelyzet idejére – amelynek megszüntetéséről a kormány dönthetne – nagyjából lenulláznák, és minden hatáskört tulajdonképpen…
Nagyjából százmilliárd forintot szánt a kormány a börtönök túlzsúfoltságának csökkentésére 2016 és 2019 között. Nemigen tudni, hogy ezzel a pénzzel mi történt, de a kabinet most újabb harmincmilliárdot irányzott elő arra, hogy szeptember végéig 1500 új férőhelyet létesítsenek. Négy esztendő alatt ez…
"Megsebezte" a magyar néplelket, hogy a bűnözőknek pénzt fizetnek, ha a fogva tartás körülményei nem megfelelők, ezért Orbán Viktor miniszterelnök szerint a továbbiakban egyetlen fillért sem kellene adni nekik. Ezzel azonban semmibe venné az emberi jogi bíróság ítéleteit, meg az emberi jogok európai…
Lepisili Orbán Viktor az uniós zászlót a ZDF fotómontázsán. A miniszterelnök vasárnap reggeli rádióinterjújában viszont kijelentette: „nem engedünk a brüsszeli buborékban élő politikusoknak, nem mi vagyunk értük, hanem ők vannak értünk”. A miniszterelnök szerint a Timmermans-félék hazájukban akkorát…