Az alaptörvény szerint kétharmados többséggel választ a parlament államfőt, de a második körben már elég az egyszerű többség. Borítékolható, hogy Áder János lesz a befutó. A Jobbik úgy döntött, hogy be sem száll ebbe a lefutott meccsbe. A köztársasági elnöki tisztség körül egyébként volt már pár vitatható játszma.

Most már biztos, hogy az államfői posztért mindössze ketten versengenek majd a parlamentben: Áder János jelenlegi elnök, illetve az MSZP és az LMP, valamint a több független képviselő által is támogatott Majtényi László alkotmányjogász, egykori adatvédelmi biztos. Őt civilek javasolták, s bár tudja, hogy semmi esélye sincs, mégis vállalta a jelölést.

A Jobbik ugyanakkor világossá tette, hogy kiszáll a versengésből, mert azt szeretnék, hogy közvetlenül az emberek dönthessenek arról, ki méltó erre a posztra – mondta Volner János frakcióvezető múlt vasárnap. Szerinte Áder és Majtényi teljesen alkalmatlan arra, hogy megjelenítse a nemzet egységét, mert mindketten megosztó személyiségek és nyilvánvalóan elkötelezettek egy-egy politikai tömörülés mellett.

Ezzel tulajdonképpen az egykori MSZP-vel keveredtek közös platformra, hiszen a szocialisták még 1990-ben a közvetlen államfőválasztás érdekében javasoltak csúfos kudarcba – teljes érdektelenségbe – fulladt népszavazást, remélve a Fidesz által később sztárolt egykori kommunista államminiszter, a tavaly elhunyt Pozsgay Imre megválasztását.

A mostani választásnak nagy tétje egyébként nincs, mert az első szavazás alapján az lesz államfő, aki megkapja az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát, másodjára viszont – a részvételi aránytól függetlenül – elég az egyszerű többség. Amúgy a Jobbik önálló jelöltet nem is tudott volna állítani, mert ehhez a képviselők legalább ötödének – húsz százalékának – ajánlása szükséges, de a párt a mandátumoknak csak a 12 százalékát birtokolja.

Így az egész tulajdonképpen csak bohózat. Ha a Fidesz Ádert akarja, második körben a kétharmadhoz közeli többség birtokában kényelmesen megválaszthatja. Azt meg bízzuk rájuk, komolyan gondolják-e, hogy ilyen szabályok mellett valóban választható olyan köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, s tényleg őrködhet-e az államszervezet demokratikus működése felett. A hatályos szabályok szerint – amint korábban megírtuk –, nagy tétje nincs a dolognak. Viszont államfőnek lenni átkozottul jó állás.  

Torgyán vagy Mádl?

Úgy tűnik egyébként, hogy a magyar közjogi rendszer nem tud mit kezdeni ezzel a tisztséggel. A rendszerváltozás utáni első államfőt, az SZDSZ-hez köthető Göncz Árpádot a híres Antall-Tölgyessy-paktum, vagyis az MDF-elnök és kormányfő, Antall József, valamint Tölgyessy Péter akkori SZDSZ-frakcióvezető közötti megállapodás eredményeként választották meg.

Az SZDSZ – mint legnagyobb ellenzéki párt – számos kétharmados törvényt engedett el a paktum kapcsán, vagyis lehetővé tette, hogy a kormányzáshoz legszükségesebb jogszabályokat ezután ötven százalék plusz egy szavazattal fogadhassa el a parlament. A sarkalatos, minősített többséghez kötött törvényeket – szám szerint húszat – tételesen tartalmazta a megállapodás.

A következő alkalommal, 1995-ben, amikor az MSZP és az SZDSZ a képviselői helyek 72 százalékával rendelkezett, fel sem merült, hogy más lesz az államfő. Az akkori ellenzék – az Fidesz, a KDNP és az MDF – jelölte ugyan Mádl Ferencet, de neki akkor nem volt semmi esélye. Az Országgyűlés tehát – a kisgazdák távollétében, akik a nép általi közvetlen elnökválasztást szorgalmazták – az első körben kétharmados többséggel ismét Göncz Árpádot választotta meg.

Befutott viszont Mádl Ferenc akadémikus a kormánypártok jelöltjeként 2000 nyarán, amikor Göncz már nem is indulhatott volna. Az első Fidesz-kormánynak csak minimális többsége volt, ezért az első és a második fordulóban a jelöltjük nem kapta meg a szavazatok kétharmadát. Az akkori szabályok szerint háromkörös volt a választás, így az egyszerű többség csak harmadjára volt elég, ami össze is jött.

Miközben a helyzet ennyire nem volt egyszerű. A koalíciós megállapodás alapján a kisgazdák jelölhettek államfőt, s korábban kilenc megyei kisgazda elnök, és több országos vezető is úgy nyilatkozott, hogy a párt egyértelműen Torgyán József jelölését támogatja. Barkóczy Gellért Somogy megyei elnök például úgy vélte: „a miniszter úr munkásságának megkoronázása lesz a köztársasági elnöki pozíció”.

Ehhez képest Mádl Ferencet formálisan mégis a Kisgazdapárt jelölte államfőnek, s erről Torgyán József, az FKGP elnöke és földművelésügyi miniszter egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az MSZP és az SZDSZ viszont nem alakította ki hivatalos álláspontját – hangzott el akkoriban –, ám a két párt képviselői elképzelhetőnek tartották, hogy megszavazzák Mádl Ferencet köztársasági elnöknek. Ezt utóbb nem tették meg, amit az akkori kormányoldal a fejükre is olvasott.

Piszkos játszma

Pedig folyt még ennél sokkal piszkosabb játszma is az államfőválasztás körül. Mádl megbízatásának lejárta előtt, 2005-ben – amikor ismét az MSZP–SZDSZ-koalíció volt kormányon – a Védegylet találta ki, hogy legyen Sólyom László az új köztársasági elnök. Akkor 110 közéleti személyiség – köztük Majtényi László – nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, kérve, hogy őt válasszák meg. Ezt a civil szervezet képviseletében a későbbi LMP-elnök, Schiffer András, illetve most már a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek közölte.

Szili Katalint választotta viszont az MSZP kongresszusa a szocialisták köztársaságielnök-jelöltjének 2005 áprilisában. Szili a voksok 57 százalékát szerezte meg, míg Glatz Ferenc akadémikus a szavazatok 42 százalékát kapta a legnagyobb kormánypártnál.

A koalíciós pártok viszont átkozottul nem értettek egyet ebben a kérdésben. Kuncze Gábor akkori SZDSZ-elnök bejelentette, hogy az MSZP négyfős listájáról, amelyen Szili Katalin mellett Glatz Ferenc, Horn Gyula és Bárándy Péter is szerepelt, az akadémikust és a volt igazságügy-minisztert – tehát Bárándyt – támogatnák. Szilit viszont nem.

Az első körben Szili mégis elsöprő többséggel nyert. „Az államfőválasztás első fordulója érvényes, de eredménytelen volt” – jelentette be 2005 júniusában Mandur László, az Országgyűlés alelnöke. Akkor azonban a 386-ból csak 221 képviselő vett részt a voksoláson, s közülük húsz felvette, de visszaadta a szavazólapokat, az urnákban így 199 voksot találtak, és ezek közül 196 volt érvényes. Ezek közül 183 Szili mellett szólt.

A koalíciós partner és az ellenzék nagy része viszont távol maradt. Az MDF-frakcióból időközben kilépett képviselők – akiket Áder János, a Fidesz akkori frakcióvezetője „vakondokoknak” nevezett – közül viszont akadtak, akik Szilire voksoltak, hogy elhitessék a szocikkal: lesz elegendő támogató.

Horváth Balázs, a Nemzeti Fórum egyik képviselője akkor el is mondta, őt is megkeresték az MSZP-től és csak taktikai okokból játszottak vakondot. A képviselő többet nem volt hajlandó elárulni, és közölte, erről soha nem fog beszélni.

Az egyértelmű trükközésnek ki kellett volna derülnie, hiszen az MSZP-nek csak 178 mandátuma volt, és ezért csupán az SZDSZ 19 képviselőjével volt meg az egyszerű többség. De ők – két fő kivételével – nem szavaztak. Mindenesetre a szocialisták – a vakondokok miatt – azt hihették, összejöhet a harmadik körre az egyszerű többség.

Csakhogy Sólyom László kapott több szavazatot az államfőválasztás második fordulójában, de a választás még mindig eredménytelennek bizonyult. Ezúttal a szavazásban részt vett a Fidesz is. Ekkor az Alkotmánybíróság volt elnöke 185, míg az MSZP jelöltje 178 szavazatot kapott. Szilire tehát kizárólag a saját frakciója voksolt.

Ennek ellenére sem visszakozott az MSZP, hanem belevágtak a harmadik menetnek. Akkor 185 szavazatot kapott Sólyom, szemben Szili Katalin 182 szavazatával. Az SZDSZ-ből – vagy máshonnak – tehát még mindig átszavazott valaki. De hogy igazából mi történt, talán soha nem derül ki.

Az sem, valóban megsértették-e a titkos szavazás szabályait, s az ellenzéki oldalon ki kinek mutatta be a saját szavazólapját, amiről akkoriban sokat beszéltek. Végül Sólyom László lett az új köztársasági elnök, akit nem zavart ez a játszma. 

És jött az álamfő

Sólyom mandátuma 2010 nyaráig szólt, és három jelölés érkezett a határidőig a köztársasági elnök személyére: a Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az MSZP Balogh Andrást, az LMP pedig – a Védegylettel összhangban – Sólyom Lászlót javasolta a legfőbb közjogi méltóságnak. A köztársaságielnök-jelöléshez az alkotmány értelmében különben legalább ötven képviselő aláírására volt szükség.

Az ajánlóívhez a Fidesz-KDNP 62, az MSZP 59 aláírást, az LMP pedig frakciója 16 tagjának kézjegyét csatolta, utóbbi így érvénytelen, inkább csak szimbolikusnak tekinthető lépés. Miután a Fidesznek stabil kétharmados többsége volt, a választás sem hozott meglepetést: az első körben az emberek embere, a törvényalkotás motorja, „dr.” Schmitt Pál lett az államfő.

Aki azután belebukott a plágiumügybe, ezért 2012 tavaszán lemondani kényszerült. Az ellenzék akkor azonban már nem is próbálkozott saját jelölttel, mert az időközben elfogadott alaptörvény szerint ötven helyett 78 képviselőre volt szükség, s az akkor még 386 fős parlamentben legfeljebb a Jobbikkal szövetkezve lett volna erre esély.

Mesterházy Attila akkori pártelnök-frakcióvezető mindazonáltal közölte, hogy elvárják, az államfőjelölt tartsa be a demokrácia szabályait, valamint hogy szuverén, konszenzuskereső és -teremtő személyiség legyen, ne pártkatona. További elvárásként a szocialisták azt határozták meg, hogy a jelöltet ne egyedül Orbán Viktor válassza ki.

Hát csalódnia kellett. A Fidesz–KDNP Orbán Viktor javaslatára Áder Jánost meg is választotta. És nagy meglepetésre most sem lehet számítani: a második körben nyilván ő fog nyerni.