Teljesen érthetetlen, miért fáj a kormánynak, ha az elítéltek csomagban élelmiszert kapnak. Egy törvénytervezet szerint ezt megtiltanák, miközben a napi élelmezési norma 420 forint plusz áfa. Miért baj, ha a rab néha jóllakik? Pedig bárki börtönbe kerülhet, s akkor igencsak visszaüt a keménykedés.
Nem biztos, hogy kifizetődő ötlet még tovább keseríteni az elítéltek mindennapjait, hiszen bármikor bárki börtönbe kerülhet. Elég egy apró figyelmetlenség, s máris elgázolhatunk valakit. Nem beszélve azokról a politikai döntéshozókról és a haverjaikról, akik nagyjából szétlopták az országot, mert egy tisztességesen működő piacgazdaságban nem létezhet olyan gázszerelő, aki néhány év alatt milliárdos vállalkozást épít ki, majd a vagyonát egyetlen év alatt húszmilliárdról 120 milliárdra képes növelni.
Sokan erre azt mondják, hogy aki bűncselekményt követ el, az rohadjon meg a börtönben: aludjon szalmazsákon, éljen kenyéren és vizen és napi tizenkét órában vasgolyóval a lábán törjön követ. Pedig a börtönbüntetés célja nem az elítéltek sanyargatása. A joghátrány okozásán túl a cél egyrészt a speciális prevenció: aki bűncselekményt követett el, attól legalább átmenetileg meg kell szabadítani a törvénytisztelő többséget. Emellett a szabadságvesztés-büntetésnek az elítélt átnevelését, rehabilitációját is szolgálnia kell. S persze ott a generális prevenció is: a büntetés tartson vissza másokat.
Mindannyiunk érdeke viszont, hogy aki megtévedt, azt olyan büntetéssel sújtsák, hogy ne még elvetemültebb gazfickóként, hanem törvénytisztelő polgárként szabaduljon a rácsok mögül. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a fogva tartottaknak emberséges körülményeket biztosítsák a fegyintézetekben is. Másként nem működik a reszocializáció.
De miért érdekes ez éppen most? A kormány terjedelmes, 140 paragrafusból álló előterjesztést nyújtott be az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében. Ennek egyik apró eleme, hogy átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos jelenlegi szabályokat is.
Nézzük a részleteket: a ma hatályos szabályok szerint az elítéltek általában havi egy alkalommal kaphatnak csomagot, s abban bármit küldhetnek nekik, amit a fogvatartottak a zárkában is jogszerűen maguknál tarthatnak. A lista egyébként nem túl hosszú: e körbe tartoznak például a tisztálkodási szerek, a mosószerek, a fogápolási eszközök, bizonyos élelmiszerek – az üveges csomagolás kizárva –, a dohánytermékek, az írószerek, a zsebrádió, a karóra, de a saját fehérnemű viselését már külön engedélyhez kötik.
Most a kormány kitalálta, hogy a csomagban mindent lehet küldeni, amit az elítélt magánál tarthat, kivéve az élelmiszert, a tisztálkodási szereket és a dohányárut. Nem nehéz belátni, hogy a korlátozás éppen a „fogyóeszközökre” terjed ki, hiszen enni muszáj, tisztálkodni célszerű, aki pedig nikotinfüggő, az rendszeresen dohányzik.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá: az elítélt kapcsolattartója ezeket a „tiltott” termékeket saját költségén megrendelheti a „bv. (büntetés-végrehajtási – a Szerk.) intézet területén működő, a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzletben”. Azokat pedig átadják majd a fogva tartottnak, s ez beleszámít a havi egy csomagba. Mást tehát újabb harminc napon belül nem lehet küldeni neki.
Ha nincs is a fegyintézeteken belül szabad verseny, azért a kiétkező boltok nem szabhatják meg tetszésük szerint az árakat. A „bv. intézet körzetében megtalálható kiskereskedelmi üzletek árai, és az üzemeltető részéről alkalmazásra kerülő árak között nem lehet 10 %-nál nagyobb eltérés” – tartalmazza a vonatkozó szakutasítás. A nagy áruházláncokhoz képest így persze akár 20-30 százalékkal is drágább lehet a börtönbolt.
Ez azért eléggé aggályosnak tűnik. A börtönökben tényleg indokolt ilyen módon kell felpörgetni a kiétkezési boltok forgalmát? (Napi szinten ezekből „spájzolhatnak” a számukra személyenként meghatározott összeg erejéig a rabok, de ha élelmiszercsomagot kapnak, tényleg oda a biznisz.) Bár közelíthetünk másfelől is: az intézetek számára túl nagy teher lehet a csomagok ellenőrzése, s ezzel azt akarják elérni, hogy az elítélteknek küldött pakkokkal minél kevesebb dolguk legyen.
Miközben sok bajuk eddig sem lehetett, mert a bv. oldalán fellelhető lista szerint az elítélteknek többek között most is csak gyári csomagolású édességet, nem üveges gyümölcskonzervet, tartós kenyeret, ugyancsak gyári csomagolású szárazkolbászt és sajtot, tubusos ételízesítőt, filteres teát és kávégranulátumot küldhetnek. Így például a házi süti tiltólistán van. Ami meg egészen érthetetlen: az erős paprika és a déligyümölcs is.
Jó lenne, ha valaki meg tudná magyarázni, hogy ennek az egésznek vajon mi az értelme. Már azon túl, hogy az elítéltekkel még jobban ki akarnak cseszni. Tényleg nem elég, hogy be vannak zárva? Ezzel kapcsolatban csak emlékeztetni tudunk rá: mindenkinek van egy téglája a börtön falában.
Az előterjesztés ráadásul azért is visszás, mert a fegyintézetekben az ellátás finoman szóval igen egyszerű lehet. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának az élelmezési ellátás és gazdálkodás rendjéről szóló szakutasítása szerint az élelmezési alapnorma napi 420 forint plusz áfa. Ebből hozzon ki valaki egy reggelit, egy ebédet és egy vacsorát! Ez még akkor is elképesztően szerény összeg, ha a konyhán felhasznált termékek egy részét – például a húst, a tejet és a zöldségeket – a bv. saját mezőgazdasági cégeitől szerzik be.
Idézet egy újabb szakutasításból: ha az országos parancsnok külföldi vendéget fogad, s az élelmezését büntetés-végrehajtási intézetben biztosítják, a napi keret 15 ezer forint. Ezt vajon egy „üzemi konyhán” hogyan lehet összehozni? Ahol egy fogvatartottra napi alig több mint ötszáz forintot szánnak.
Tulajdonképpen örülni kellene, ha az elítélteket a hozzátartozóik etetik, hiszen a jobb táplálkozás egyértelműen közérzetjavító tényező. Mennyivel könnyebb lehet bánni azokkal a rabokkal, akiknek tele a hasa? Szóval érti a fene, hogy ennek a törvénymódosításnak mi a célja.
Ha csak tényleg nem az, hogy a börtönboltok életképességét biztosítsák. Azokban ugyanis a rabok túl sokat biztosan nem vásárolnak. Ezt már csak azért sem tehetik meg, mert aki dolgozik, az nagyrészt alapmunkadíjat kap, ami most a tavalyi 111 ezer forintos bruttó minimálbér harmada. A törvényből azonban nem derül ki, hogy ebből vagy a nem egészen nettó 74 ezerből kell-e kiindulni.
A különbség nem lényegtelen, hiszen a 37 ezer és a 24 és fél ezer forint azért nem ugyanaz. De bármelyik is igaz, a rabok ezt sem használhatják fel tetszésük szerint: a bér harminc százalékát ugyanis levonják tartási költségként, a fogva tartás első négy évében pedig a felét, utána negyedét a szabadulás utáni időre kell tartalékolnia. Így jobbik esetben is marad mindössze hét és fél ezer forint – ami négy év után mintegy 16 ezerre nőhet –, amivel az elítélt szabadon gazdálkodhat. (Ha a nettóból indulunk ki, ötezer, illetve 11 ezer a keret.) Ebből tényleg nem lendítik fel a börtön-ABC-ket.
Nem mellesleg a hatályos szabályozás szerint az „elítélt köteles a saját ruházat mosatásának, tisztíttatásának díját és a tisztálkodási felszerelés költségét megtéríteni”, de gyakran fizetnie kell a gyógyszerekért, s a többletszolgáltatásokért, így különösen a konditerem, a hűtőszekrény és a vízmelegítő használatáért is. Miből?
Mint mindenre, természetesen a többletszolgáltatások tarifáira is született szakutasítás. E szerint a konditeremért havi nyolcszáz forintot számláznak, az intézet tulajdonában álló hűtőszekrény fejenként hétszáz, a vízforraló kétszáz forintba kerül – egy négyfős zárka esetében ez havi 3600 forintot hoz a bv.-nek –, míg a saját ruha mosatása kilónkét egy százas, s igazolványképet nyolcvan, fénymásolatot laponként nyolc forintért készítenek. Ezt tessék összevetni a rabkeresményből szabadon felhasználható összeggel!
Az viszont valószínű, hogy azok a rabok, akik nem dolgoznak, s így nem rendelkeznek saját jövedelemmel, kívülről aligha kapnak pénzt. Ennek oka, hogy a tartási költséget a letéti összegből is levonják, ezért ha valakit anyagilag támogatnak, abból havonta mintegy nyolcezer forintot biztosan lefognak. A rabnak csak az ezt meghaladó összeg marad.
Viszont a törvénymódosítás elfogadása után legalább csomagban sem lehet küldeni élelmiszert, tisztálkodó szereket és dohányterméket, hanem a hozzátartozók is csak a börtönboltokban vásárolhatnak be a rács mögé dugott rokonnak. Azok az üzletek pedig nem diszkontárakat alkalmaznak a szó szerint foglyul ejtett fogyasztókkal szemben.
Egy társadalom viszonyainak hű lenyomatát adja annak börtönrendszere. A magyar börtönrendszer azt a képet erősíti, hogy az állam lényegében bármit megtehet, ha egy kiszolgáltatott társadalmi csoportot akar szívatni vagy kizsigerelni. A társadalmi szolidaritás hiánya és az emberi jogi kultúra fejletlensége miatt pedig a polgárok többsége ezt örömmel üdvözli – vagy közönyösen legyint, mert csak a saját megélhetési gondjai foglalkoztatják.
Egy korábbi blogbejegyzésünkben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a rabokat a mobiltelefonnal is igyekeznek lehúzni: hiába kap mindenki a bv.-től saját telefont, ha azt a piaci tarifánál lényegesen drágábban használhatja.
(Fotó: MTI)
