Fogadkozhatnak a törpepártok, hogy ők bizony nem fognak össze senkivel, aminek egyetlen következménye lehet: a demokratikus ellenzék a parlamenti helyek húsz százalékát sem fogja megszerezni. Ha nem jutnak egymással dűlőre, s külön indulnak, a közvélemény-kutatási eredmények alapján most legfeljebb ennyi néz ki nekik.
Aki képes a százas számkörben egyszerű matematikai műveleteket elvégezni, elég gyorsan felismeri, hogy amit most a magukat demokratikus ellenzékinek valló erők művelnek, azzal egy újabb fideszes kétharmadnak ágyaznak meg. Ehhez nem kell politológusi diploma, s választási szakértőnek sem kell átképeznie magát senkinek, hogy rájöjjön, a Nemzeti Együttműködés Rendszere a 2018-as választáson akár az egykori Hazafias Népfrontot (HNF) megközelítő eredményt érhet el.
A fiatalabbak kedvéért: ez a „társadalmi” szervezet 1954-től egészen 1990-ig működött, és a célja a „magyar társadalom valamennyi osztályának, rétegének összefogása” volt. Az országgyűlési választások előtt kizárólag a HNF állíthatott jelölteket, akik bőven kilencven százalékot meghaladó részvételi arány mellett mindig a szavazatok csaknem száz százalékát nyerték el. Változás csak 1985-ben következetett be, amikor bevezették a kötelező kettős jelölést, s akkor már „csak” 91 százalékos többséget szerzett a HNF a parlamentben, mert a 386 képviselő közé bekerült 32 nem hivatalos jelölt is – persze azért ők zömében még nem igazi ellenzékiek voltak.
A HNF 1989 októberi kongresszusán Kulcsár Kálmán akkori igazságügy-minisztert választották a szervezet elnökévé és köztársaságielnök-jelöltjévé. Az érdekesség kedvéért: a főtitkár Kukorelli István későbbi alkotmánybíró, az alelnök pedig a ma már fideszes Mikola István lett. A népfront alapjain Hazafias Választási Koalíció néven létrehozott szerveződés azonban az 1990-es választáson csúfos kudarcot szenvedett – egyetlen képviselőt sem sikerült a parlamentbe juttatnia –, s rövidesen meg is szűnt.
Most kísértetiesen hasonló lehet a helyzet: néhány „nem hivatalos” jelölt is bekerülhet majd jövőre az országgyűlésbe. Mert nézzük a számokat: a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a biztos pártválasztók és biztos szavazók körében a Fidesz támogatottsága nagyjából akkora, mint az ellenzéki pártoké – beleértve a Jobbikot is – összesen.
Hasonló a helyzet a teljes népesség körében is: a Fideszt 25-36, a Jobbikot 9-14, az MSZP-t 7-12, a DK-t és az LMP-t 3-4, a Momentumot 1-3 százalék között mérik. Az Együtt, a PM, a Liberálisok és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága pedig legfeljebb éppen eléri az egy százalékot.
Ebből kézenfekvően adódik a következtetés, hogy a demokratikus ellenzéknek még teljes összefogás esetén sem túl jók az esélyei. Lehet itt gőgösködni, meg törpepártként hangoztatni, hogy „nem fogunk össze senkivel”, meg hogy „mi egyedül leváltjuk a Fideszt”, csak ez enyhén szólva nevetségesen hangzik.
„A Momentum nagy csalódást okozott azzal, hogy elzárkózik mindenféle együttműködéstől. Ez számomra azt jelenti, hogy a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét” – nyilatkozta a párt támogatója, Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója a 168 órának.
Maradjunk a százas számkörben, s egyszerű összeadás eredményeként is adódik a következtetés: ha az öntudatos pártocskák ezt játsszák, jön a fideszes Hazafias Népfront. A választás ugyanis alapvetően a 106 egyéni körzetben dől el, és ha mindenki mindenki ellen indul, szinte borítékolható, hogy a jelenlegi kormányoldal valamennyi egyéni választókerületben megszerzi a többséget. Jó, nem 99, hanem esetleg csak 33-34 százalékkal, de ez éppen elég ahhoz, hogy eldőljön a helyi mandátum sorsa, és az egyszerű országgyűlési többség máris megvan.
Csak emlékeztető gyanánt: 2014-ben a csúnya viták után az utolsó pillanatban összehozott ellenzéki összefogás – az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP választási szövetség – tíz egyéni körzetet tudott elvenni a Fidesztől, s a közös országos listán megszerzett 28 mandátummal együtt a 199 parlamenti képviselő hely 19 százalékához jutott. A Jobbik akkor 11 és fél, az LMP két és fél százalékos képviseletre tett szert, így lett a Fidesznek – igaz, mindössze egyetlen fővel – kétharmados többsége, amit az időközi választásokon azóta elveszített.
Most viszont még rosszabb a helyzet: egyelőre nincs szinte semmilyen összefogás, ami azt vetíti előre, hogy nem lesz olyan egyéni körzet, amelyben a demokratikus ellenzék jelöltje nyerhetne. Egyedül a Jobbiknak sincs esélye, a 106 választókerület tehát elúszhat. Ettől kezdve viszont nem kérdés a Fidesz kétharmada, mert ilyen eredmény mellett a listáról elnyerhető 93 mandátumból vihetnek akár még negyven-ötvenet is. Szóval nem a kétharmad, hanem akár a háromnegyed lehet a tét. Ez meg tényleg már a népfrontos időkre emlékeztet: lesz majd néhány „díszellenzéki” is a parlamentben.
A választási rendszer is a Fideszt segíti
S megint a bűvös százas számkör: van 106 választókerület, s van 93 listás mandátum. Az egyéni képviselői helyet relatív többséggel lehet elnyerni, ráadásul a Fidesz fura választási rendszere szerint a győztes után is jóváírnak töredékszavazatokat: az országos listára kerülnek mindazok a voksok, amelyekre helyben nem volt már szükség a győzelemhez.
Tehát ha a jelölt például ezer szavazatnyi különbséggel nyert, 999 megy a listára, hiszen mindössze egyetlen voksnyi különbség elég a képviselői hely megszerzéséhez. Ez is hoz majd a Fidesznek még néhány plusz mandátumot.
Főleg akkor, ha a demokratikus ellenzék pártjai külön listán indulnak, s azok egy része nem éri el az öt százalékos parlamenti küszöböt. Amire minden esély megvan. Ez a Fidesz töredékszavazatait még inkább felértékelheti, hiszen a listás mandátumok elosztásánál csak a parlamenti küszöböt teljesítő pártok játszanak. Amelyik szervezet ezt nem ugorja meg, annak az egyéni jelöltek után járó töredékszavazatai és persze a listájára leadott voksai is elvesznek.
Ez akkor is igaz, ha sikerülne megegyezni legalább a koordinált indulásban, vagyis abban, hogy az egyéni körzetekben minden párt csak egyetlen ellenzéki jelölt támogatására szólítja fel a híveit. Ám ha külön listák lesznek, az öt százalékot el nem érő szervezetek egyéni jelöltjeire és listáira leadott minden voks elenyészik.
Azután jönnek még a határon túli szavazatok. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok csak az országos listára voksolhatnak, s 2014-ben 95 százalékuk a Fideszt támogatta. Az akkor leadott 122 ezer voks egy mandátumot eredményezett, de jövőre akár egymilliónyian is szavazhatnak, ami a listán hozhat még a mostani kormányoldalnak akár még három-öt képviselői helyet.
Kétharmad, háromnegyed? A jelenlegi helyzetben tényleg csak az a kérdés, hogy a Fidesz milyen arányú győzelmet arat. Közjogi értelemben persze csak a kétharmad számít, mert ha ez meglesz, a kormányoldal saját tetszése szerint módosíthatja az alaptörvényt, illetve a sarkalatos törvényeket is. Ha úgy gondolja, a minősített többség birtokában akár bevezetheti a királyságot, meghatározva mindjárt a trónöröklés rendjét is.
Új pólus?
Az Együtt és a PM a napokban jelentette be, hogy közösen indulhatnak a 2018-as parlamenti választáson. Ez dicséretes dolog, csak azt felejtették el, hogy az országos listán két párt szövetsége kizárólag akkor juthat mandátumhoz, ha megszerzi a voksok több mint tíz százalékát. Egyenként öt százalék lenne a küszöb, de momentán ettől is igen messze vannak. Azzal sem kerülnének beljebb, ha létrejönne az új pólusként emlegetett összefogás – az Együtt, az LMP, a Momentum és a PM együttműködése –, mert ebben az esetben már 15 százalék lenne a parlamenti küszöb.
Tehát az új pártoknak szinte esélyük sincs a parlamentbe jutni – sem egyenként, sem külön-külön. A pillanatnyi helyzet szerint az MSZP-vel és a DK-val történő összefogás nélkül az LMP-n – és persze a Jobbikon – kívül senki nem bízhat ebben. Mellesleg ha a tendencia folytatódik, maholnap a szocialisták is csak a parlamenti küszöb megugrásában reménykedhetnek, miként a DK és az LMP is ezen a határon táncol.
Az új versenyzőknek pedig emlékeztető gyanánt: 2010-ben a semmiből jött LMP akkor a listás szavazatok hét és fél, majd 2014-ben 5,3 százalékát szerezte meg. Az egykori Csurka István-féle szélsőjobbos MIÉP romjain építkező Jobbik már sikeresebb volt, hiszen 2010-ben több mint 16, 2014-ben 20,6 százalékot ért el. A rendszerváltozás óta egyébként összesen ennek a három új pártnak sikerült országgyűlési mandátumhoz jutnia A MIÉP különben 1998-tól egyetlen ciklust élt meg a maga öt és fél százalékos listás szavazatarányával.
Tessenek már észhez térni – üzenhetnénk, ha bárki kérdezte volna a véleményünket. Nem kérdezték, de mégis elmondjuk, mit gondolunk minderről. Az álláspontunk, hogy a Fideszt úgy leváltani biztosan nem lehet, ha a demokratikus ellenzék leginkább egymáson keresi a fogást. Lehet persze játszani a szocialisták bukására, lehet gyurcsányozni, s ki-ki sütögetheti a saját pecsenyéjét, csak ebből egy bőven kétharmados fideszes többség jön ki, s Jobbik mellett törpefrakciót alakíthat a DK, az LMP és az MSZP. Utána meg lehet egymásra mutogatni.
Kövér szerint kell még négy-nyolc év
Kövér László fideszes főideológus szerint „szükségünk lenne további egy vagy akár még egy ciklusra, hogy a hazánk sorsát hosszú távon meghatározó, az ország morális és gazdasági rendbetételét követően elindított intézkedéseket, programokat megerősítsük”. Lehet, hogy igaza van, bár arról szemérmesen hallgatott, hogy milyen társadalmi ideált követnek.
Nekünk úgy tűnik, hogy egyrészről a termőföldek, a bankok és a kereskedelmi szektor lenyúlásával és az uniós támogatások privatizálásával, másrészt az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátórendszer leépítésével a Horthy-rendszer berendezkedését próbálják újraalkotni, amelyben egy szűk mágnásréteg a lojális bürokráciára, az erőszakszervezetekre és a sajtóra támaszkodva sikeresen tudott kihasználni és manipulálni több millió nincstelent.
A történelmi időutazás során a visszaút a vágyott Horthy-rendszerbe az államszocialista rendszeren keresztül vezet keleti nyitással, káderekkel, lapbezárásokkal, kirakatperekkel, államosításokkal, cenzúrával, kormányzati gyűlöletkampányokkal és a választási rendszer megbuherálásával együtt.
