Márki-Zay Péter győzelmével az ellenzéki előválasztás során új helyzet állt elő, de ha a polgárok benne látják Orbán Viktor esélyes kihívóját, ezt az összefogásban részes hat pártnak is tudomásul kell vennie. Vagyis nem kellene acsarkodni, egymás stílusát bírálni, hanem egyetlen feladat van: a különféle nézeteket harmonizálni, és meg kell találni a közös minimumot.
Hivatali vesztegetés és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítványt tett a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Völner Pál igazságügyminiszter-helyettes, fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Állítólag a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének kérésére. Elképzelhető, hogy ezért valaki a hatósághoz fordult, amit nem lehetett szőnyeg alá söpörni.
Mit tegyen az, aki a jövő tavaszi parlamenti választáson részt kíván venni, de nem szeretne a fideszes álreferendumon is voksolni? – tette fel a kérdést blogunk egy olvasója. A felvetés azért is lényegbe vágó, mert a népszavazás érvényességének feltétele az ötven százalékot meghaladó részvétel. Utánanéztünk: többféle megoldás is kínálkozik.
“Tudunk olyan, ma már a magánnyomozói piacon tevékenykedő egykori titkosszolgákról, akik az elmúlt hónapokban fideszes körökből kaptak megbízásokat az előválasztáson sikerrel szereplő ellenzéki politikusok magánéletének feldolgozására” – írta a HVG. Csakhogy ez nagyon sikamlós pálya, és ha a hír igaz, abból nagy botrány is lehet.
Az ellenzék jelenti a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatot, amely Magyarországot ma fenyegeti – legalábbis ez következik Kövér László napokban nyilvánosságra került tavalyi beszédéből. Vagyis – ha jól értjük –, az a baja, hogy egyáltalán létezik még ellenzék. A házelnök korábbi szavai szerint ők egyébként is hazaárulók, és nem különböznek az egykori kommunista vezetőktől.
Gulyás Gergely miniszter szerint a lakcímet érintő törvénymódosításnak nincs köze a választáshoz, az csak arról szól, hogy sokan nem laknak ott, ahova be vannak jelentve. De ez miért most, a választás előtt öt hónappal jutott az eszükbe? Szerintem ha trükközni akarnak a szabályokkal, már a látszatra sem adnak. A népesség-nyilvántartás pedig ettől kezdve mitől lesz közhiteles adatbázis?
Az emberek egészsége nem lehet politikai kérdés, és a döntések meghozatalában nem játszhatnak szerepet olyan sajátos megfontolások, mint hogy a polgárok gyomra mit vesz be. Tárgyszerű, megalapozott adatokon nyugvó kommunikációval el lehetne érni, hogy minél többen higgyék el: az oltás jelentette minimális egészségügyi kockázat vállalásánál sokkal rosszabb temetésre járni. Ha lenne felelős egészségügyi miniszterünk, saját hatáskörben rendelhetné el a kötelező oltakozást.