Magyar Ügyvéd Blog


A kormány eldöntötte: majd maga mondja meg, melyik sajtó mehet be a Covid-osztályokra

2022. február 10. - Magyar Ügyvéd

Az egészségügyről szóló törvény kimondja: mindenkinek „joga van olyan ismeretek megszerzéséhez, amelyek lehetővé teszik számára az egészsége védelmével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntését az egészséggel kapcsolatos kérdésekben”.…

Tovább

Kaleta-ügy: nem a Btk.-ban van a hiba

Kevés az egy év felfüggesztett szabadságvesztés a pedofil képeket informatikai eszközein sokezerszám gyűjtő Kaleta Gábor volt perui nagykövettel szemben – napok óta erről folyik a vita. De a túl enyhének tartott verdiktről nem a Btk. és nem a bíróság tehet. Az ügyészség a vádlott beismerésére…

Tovább

Balla Irma-ügy: ítélet van, de még mindig nincs meg a valódi gyilkos

Tizenhárom év után sem sikerült megnyugtatóan pontot tenni egy 2007-ben elkövetett emberölési ügy végére. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt a saját lakásán ölték meg, és előbb a fiát gyanúsították, s el is marasztalták, majd felmentették. Utána jött a képbe egy másik lehetséges…

Tovább

A MOL-vezér mégis börtönbe kerülhet?

Első fokon Ivo Sanader korábbi horvát kormányfőt hat, Hernádi Zsoltot, a Mol Nyrt. első emberét két év börtönbüntetésre ítélték a napokban Zágrábban. A bíró elfogadta ugyanis a vádat: a felek megállapodást kötöttek arra nézvést, hogy Sanader kenőpénzért cserében segíti a Mol és a horvát állam…

Tovább

Iszapkatasztrófa: politikai nyomásra született a szigorúbb ítélet?

A politika tartsa távol magát az igazságszolgáltatástól – hangsúlyozta Magyar György ügyvéd hétfőn az ATV Start című reggeli műsorában. A 2010-es iszapkatasztrófa kapcsán ugyanis visszatérően megszólaltak kormányzati tényezők, és üzentek a bíróságoknak. Az ügyben a napokban kihirdetett, a korábbinál…

Tovább

A jogerős bírósági ítélet tényleg nem számít?

Úgy tűnik, a törvény előtt vannak egyenlők és egyenlőbbek. Egy közpénzekből működő cég tényleg azt csinál, amit akar, s nem számít a jogerős bírósági verdikt sem? Valóban senki nem szégyelli magát, hogy van egy állami tulajdonú kft., amely az úszó vb. kapcsán egyszerűen nem hajlandó a közpénzek…

Tovább

Mennyit ér Magyarországon egy téves ítélettel tönkretett élet?

Perújítást kezdeményez majd a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egykori debreceni önkormányzati képviselő fia, akit annak ellenére is csak bizonyítékok hiányában mentettek fel, hogy időközben képbe került egy férfi, aki bevallotta: ő ölte meg az asszonyt. Ő a közelmúltban elsőfokon 15 évet…

Tovább

Ha Schmidt Mária bocsánatot kér, nem bukik pert

Csupán bocsánatkérést várt volna Pruck Pál lánya Schmidt Máriától, mert az édesapjáról 1956-ban készült fotó alá Dózsa László színművész nevét írták. Per lett belőle, s első fokon a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elbukta az ügyet. Ha a verdikt jogerőssé…

Tovább

Mennyivel rosszabb Simicska, mint a felcsúti gázszerelő?

A közbeszerzési rendszer átprogramozhatósága a kézi irányítás bizonyítéka

Sorozatban nyerték a közbeszerzési pályázatokat a Simicska Lajoshoz köthető cégek, és az sem számított, ki tett olcsóbb ajánlatot. A G-nap óta Orbán korábbi barátja viszont csak bukhat, de ettől nem lesz jobb  nekünk, mert a piaci verseny helyett változatlanul az a szempont, hogy a…

Tovább

A gyöngyöspatai ügyben nagyot bakizott a Kúria, de ettől még nem dől össze a világ

Mást mondott a bíró az ítélet rendelkező részében, s mást a szóbeli indokolásban. Ilyenkor mi van? Semmi, a rendelkező rész az érvényes, a többi legfeljebb a bíró írói munkásságának része. Ezért felelősségre vonás sem igen jöhet szóba.

Tovább
süti beállítások módosítása