Magyar Ügyvéd Blog

Ha bűncselekmény történt a roma önkormányzatnál, azt senki nem úszhatja meg

2016. december 22. - Magyar Ügyvéd

oro-1024x682_0.jpg

Az, hogy a kormány 1,3 milliárddal kisegítette a több mint kétmilliárdos adóssággal küzdő Országos Roma Önkormányzatot, nem érintheti a költségvetési csalás gyanúja miatt folyó nyomozást. Ha van felelős, a bűnösségét meg kell állapítani, s intézkedni kell a kár megtérítése érdekében is.

Tovább

Simicska már megkapta a karácsonyi ajándékot

Az állam jól megmondja, milyen reklám sérti a településképet

simicska_plakat-760x380_copy.jpg
Mi szükség az önkormányzatokra, ha az állam annyit sem bíz már rájuk, hogy eldönthessék: milyen hirdetéseket lehet kihelyezni a közterületeken? Értjük persze, hogy a Fidesz nem a településképet félti, hanem Simicskát újabb üzletből akarják kiszorítani. Nem mellesleg: ha a plakátpiac „baráti” kézbe kerül, az ellenzék a 2018-as választási kampányban hirdetési felülethez is nehezebben juthat.

Tovább

Meddig kell tűrnie a megaláztatást egy közszereplőnek?

orbanvona.jpg

 

Ha egy miniszter felesége üzlettársának helikopterével utazik, ne sértődjék meg, ha a sajtó ezt szóvá teszi. A jegybankelnök se panaszkodjék, amikor a sajtó azt firtatja, hogy a szeretőjét illik-e zsíros álláshoz juttatni. Buzizni viszont nem kellene, mert ez már mindennek az alja.

Tovább

Olimpia: az istenadta nép szavára tényleg nem kíváncsi senki?

athen.jpgAz embereknek semmi köze hozzá, mire akar költeni a kormány ezermilliárdokat – legalábbis ez derül ki a Kúria legutóbbi döntéséből. Nem lehet népszavazást tartani például a paksi bővítéséről, de most már az olimpiáról sem. De ez utóbbi ügy még nincs veszve, csak találni kellene egy jó kérdést. Pályázati felhívás.

Tovább

A drónokat lelövik, ugye?

Ma még azt sem tudni, melyik csak játékszer, s melyik igazi légi jármű

dron1.jpg
Virtuálisan ma már bárki levegőbe emelkedhet, és ehhez csak egy néhány tízezer forintos szerkezetre van szükség. Ha a drónon kamera is van, bekukucskálhatunk a szomszédhoz, aki tehetetlenül nézegetheti a feje felett zümmögő kütyüt, mert ha lelövi, rongálás miatt még neki kell felelnie. Kihívhatja persze a rendőrséget, kérhet birtokvédelmet a jegyzőtől, s akár személyiségi jogi pert is kezdeményezhet, csak kérdés, ki ellen, mert a repülő izé gazdája nagyjából azonosíthatatlan.

Tovább

Nálunk a terrorista is csak egy szerencsétlen lúzer?

A kerítést rázó szír menekült azért mégsem maga a Sakál

roszkei.jpg

Tíz évet kapott a szír Ahmed, mert rázta a határon a kerítést, megafonba kiabált, ráadásul megdobálta a magyar rendőröket. Ettől ő a bíróság szemében is igazi terrorista lett. Nagy baj van a Btk.-val, ha ezért ő annyit kapott, mint amennyi alapesetben egy gyilkosnak néz ki.

Tovább

Még egy drogos gázolót sem mindig lehet vagy érdemes előzetesben tartani

Sokba fáj az adófizetőknek, ha valakit indokolatlanul csuknak rács mögé

ujbilincs.jpg

Felháborodott kommentelők tiltakoznak a közösségi médiában, mert a bíróság első fokon házi őrizetbe helyezte a bedrogozott zuglói cserbenhagyó gázolót. De érdemes erről árnyaltabban gondolkodni, mert az előzetes letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés, ráadásul ha az efféle szabadságkorlátozás utóbb megalapozatlannak minősül, az sokba kerül az adófizetőknek.

Tovább

Ez is nagy égés - a politikai gerillakampány nem bűncselekmény

img_0160.JPG

Igencsak megsértődött a főpolgármester, mert a DK kiplakátozta a hivatali telefonszámát és e-mail-címét a 3-as metrón. A matricán egy égő metrókocsi piktogramja is látható, ám mindez aligha jogellenes: sem rémhírterjesztés, sem közveszéllyel fenyegetés nem valósult meg.

Tovább

A hét kommentje a Hír TV és a PR-Telecom balhéja kapcsán

simicska_fin_1.jpg

Köszönet Gergelynek az értelmes párbeszédért!!! Csak így tovább, mindenkit csak bátorítani tudunk hasonló hozzászólásokra!!! Összefoglaltuk miről is van szó, utána pedig jöjjön a komment!

Tovább
süti beállítások módosítása