Magyar Ügyvéd Blog


Bírósági kinevezések: szakma versus lojalitás?

2022. augusztus 19. - Magyar Ügyvéd

A Kúria elnökének, Varga Zs. Andrásnak a felesége lett a Fővárosi Ítélőtábla polgári kollégiumának tanácselnöke, miközben a kinevezéséről véleménynyilvánításra jogosult bírák több mint hetven százaléka ellene szavazott. Amúgy egy nemzetközi felmérés szerint a hazai bírói karból válaszolók 42…

Tovább

Fura időutazás – avagy mi történt a bírósági vezetőkkel?

A Magyar Bírói Egyesület elhatárolódik

„A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódik” – írják bírósági vezetők „Kedves Elnök Asszony!” kezdetű levelükben. Majd így folytatják: „Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének…

Tovább

Ez súlyos: Kövér a bírói függetlenséget vonta kétségbe – de a szakma egy része hallgat

„A bírói hatalom nem lehet független az államtól, hiszen maga is része annak” – mondta a házelnök éppen egy hete. Ráadásul úgy gondolja, a bírónak el kell döntenie, az államot védők vagy az azt támadók oldalára áll-e. Ez akkora ostobaság, hogy elemi felháborodást kellett volna kiváltania. Miután nem…

Tovább

Magyar György: Abszurd, elfogadhatatlan a közigazgatási bíróságok felállításának módja

Erősen aggályos, hogy egy kormányzati szerv beavatkozhat egy másik hatalmi ág tevékenységébe, például a miniszternek meghatározó szerepe lesz a közigazgatási bírák és bírósági vezetők kinevezésében – állítja Magyar György ügyvéd. Így könnyen előfordulhat, hogy 2020-tól az állampolgárok és a hatalom…

Tovább
süti beállítások módosítása