Egyesek szerint kevés megosztóbb személyiség van a magyar politikai közéletben, mint a 2006-os őszödi igazság- vagy hazugságbeszéd okán – amelynek megítélését bízzuk az utókorra – elhíresült egykori miniszterelnök. Sokan úgy vélik, Gyurcsány Ferenc ágyazott meg 2010-ben a Fidesz első kétharmadának,…
„A Magyarország területén élőknek, illetve a magyar nemzet tagjainak tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő joga, illetve ezzel összefüggésben a demokratikus társadalmi nyilvánosság kialakulása és megerősödése kiemelkedő alkotmányos érdek” – olvasható a médiatörvényben. Ehhez képest a politikusok…
A Fidesznek a minősített többség birtokában egyeztetés nélkül elfogadott választási törvénye önmagában is kimerítheti a választási csalás fogalmát. Többek között a választókerületek határait a kormánypárt számára kedvezően módosították, és bevezették a győzteskompenzáció intézményét, s ha nincsenek…