Nagy kérdés, sikerül-e egyetlen hónap alatt összegyűjteni több mint 130 ezer aláírást a fővárosban, ami feltétele annak, hogy a budapestiek helyi népszavazáson nyilváníthassák ki a véleményüket arról, akarják-e a 2024-es olimpiát. Ha a referendumot kiírják, elvileg esély van rá, hogy az érvényes lesz, és többségbe kerülhetnek a nemek.

Nemigen lehet ma népszavazást kezdeményezni Magyarországon, ez az elmúlt néhány évben kiderült. Vagy trollok léptek közbe, vagy a Nemzeti Választási Bizottság találta eleve rossznak a kérdést. Ha a Kúria mégis másként döntött, akkor meg az Alkotmánybíróság tette a dolgát, leállítva akár egy, már folyamatban levő aláírásgyűjtést, amire korábban soha nem volt példa.

Nincs tehát könnyű helyzetben az, aki országos referendumot akar. A 2024-es budapesti olimpia megrendezése kapcsán sem sikerült a kísérlet: a Kúria szerint ugyanis rossz volt a kérdés. Senki nem kíváncsi tehát az emberek véleményére, amint azt korábban megírtuk.

Rendszerhiba

Homokszem került azonban a gépezetbe, amikor egy magánszemély tavaly decemberben – már nem elsőként – helyi népszavazási kezdeményezés tárgyában fordult a Fővárosi Választási Bizottsághoz. Szerinte arról kellene megkérdezni valamennyi budapesti polgárt, „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”.

A választási bizottság szerint a kérdéssel semmi gond, aki meg másként vélte, hiába fordult a Kúriához, mert megfeledkezett valamiről. Konkrétan arról, hogy a népszavazási törvény hatálya alá tartozó eljárásokban a jogi képviselet kötelező. Ezért a legfőbb bírói fórum a beadványról érdemben nem is foglalt állást, felőlük tehát mehet a helyi referendum.

Ami teljesen rendjén való, hiszen akár több ezermilliárdos kiadásról lehet szó a tervezett olimpia kapcsán. Ilyen elképesztő mértékű költséggel járó rendezvényről pedig illik megkérdezni a lakosság véleményét. Ahol megkérdezték az embereket, nemet mondta rá, mint Hamburgban. Boston pedig visszalépett a No Boston szervezet nyomására.

Kérdéses persze, mire megy most a helyi népszavazást kezdeményező magánszemély mögött álló Momentum Egyesület. A szervezet csütörtökön kezdi meg az aláírások gyűjtését, de egy országos referendumhoz képest lényesen szigorúbb feltételek mellett.

Országos népszavazást a ma hatályos szabályok alapján akkor kell kiírni, ha a kezdeményezést két hónap alatt legalább kétszázezer választópolgár támogatja. A kormány persze bármikor dönthet népszavazás kiírása mellett, ahogyan az a kudarcba fulladt kvótanépszavazás esetében is történt. Korábban egyébként az akkori kabinet az ország NATO-tagságáról, illetve az uniós csatlakozásról kérdezte a népet.

Helyben nehezebb referendumot kezdeményezni

Eddig országos népszavazást – bár korábban kevesebb, a rendszerváltozás után egy ideig ötvenezer támogató is elég volt a referendum kiírásához – állampolgárok vagy pártok kezdeményezése alapján mindössze néhány alkalommal írtak ki. Ilyen volt például a kettős állampolgárságról szóló 2004-es referendum, ami eredménytelen volt, míg a Fidesz jegyezte 2008-as úgynevezett szociális népszavazás érvényesnek bizonyult.

A helyi népszavazásnál a feltételek szigorúbbak. Referendumot akkor kötelező meghirdetni, ha a településen élők 10-25 százaléka támogatja a kezdeményezést. Arról a képviselő-testület dönthet, hol vonja meg a küszöböt. Ez Budapesten tíz, de például Debrecenben húsz százalék. Miközben az országos referendum kiírásához elég, ha valaki megszerzi az összes választásra jogosult két és fél százalékának aláírását. Amire két hónapja van, de a helyi népszavazásnál a törvény erre csak harminc napot ad.

Szóval eleve hendikeppel indul, aki a saját településének lakóit szavaztatná meg. Ami egyrészt védhető, mert mégsem lenne normális dolog, ha egy száz lelkes faluban elég lenne három ember a helyi népszavazáshoz. Másfelől a szabályozás erősen vitatható, hiszen a nagyvárosokban a lakosság számához viszonyítva legalább négyszer annyi aláírást kell összeszedni, mint egy országos referendumhoz, viszont feleannyi idő alatt.

Ezért nehéz feladat vár a Momentumra, hiszen a fővárosban tíz százalék a limit, s a választókorú népesség száma meghaladja az 1,3 milliót. Tehát csak akkor lesz népszavazás az olimpia ügyében, ha – a szokásos húsz százalék körüli hibaarányra figyelemmel – összegyűjtenek vagy 160 ezer támogatót. Csütörtökön kezdik, s van rá egy hónapjuk, tehát naponta több mint ötezer embert kellene rábírni az ívek aláírására.

Ki ne akarná az olimpiát – de itt?

Ez nem kis feladat. De ha sikerrel is járnak, utána jön a neheze. A népszavazás érvényességének feltétele az ötven százalékot meghaladó részvételi arány, amire egyébként a fővárosban már több alkalommal volt példa. Így a NATO-tagságról szóló 1997-es referendumon a választásra jogosultaknak országosan csak valamivel kevesebb, mint fele, a fővárosban viszont 57 százaléka vett részt. Hasonló volt a helyzet az uniós csatlakozás kérdésében kiírt referendum esetében is. (Ezek a referendumok mégis érvényesek voltak, mert a korábbi szabályozás szerint csak a választásra jogosultak több mint negyedének kellett azonosan voksolnia.)

A kettős állampolgárságról szóló, 2004-ben rendezett népszavazáson éppen fordítva alakultak a dolgok. A részvétel országosan meghaladta a negyven százalékot, a fővárosiaknak viszont csak 24 százaléka voksolt. A bevándorlási kvóta bevezetése elleni tavalyi referendum a budapestiek körében szintén kisebb érdeklődést váltott ki: az átlaghoz képest tíz százalékkal kevesebben szavaztak.

Bizonyos esetekben – főként a NATO- és uniós csatlakozás kapcsán – a főváros lakossága tehát egyértelműen nagyobb aktivitást tanúsított. Máskor viszont passzívabbnak mutatkozott, aminek az oka lehet az is, hogy Budapesten a pártpreferenciák eltérnek az országos átlagtól. Egyértelműen ezt a vélekedést támasztja alá, hogy a kormány által kezdeményezett kvótaellenes referendumon a részvétel Budapesten igen alacsony volt.

Ebből viszont az is következhet, hogy a fővárosiak, akik között a legnagyobb arányban vannak a jelenlegi kormány politikáját elutasító szavazók, készek részt venni egy, a kabinet által forszírozott olimpia elleni népszavazáson. Így könnyen előfordulhat, hogy – amennyiben sikerül összegyűjteni a helyi referendum kiírásához szükséges számú aláírást –, a részvétel meghaladja az érvényességi küszöböt, s a többség esetleg a biztosan ráfizetéses világjátékok megrendezése ellen szavaz.

Az olimpia persze nem elsősorban pártpolitikai kérdés. Hiszen ki ne akarná, hogy 2024-ben Magyarországra figyeljen a világ? De szabad-e ekkora vállalkozásba fogni ott, ahol egy pár kilométeres metrószakaszt nyolc év alatt építenek meg, és ahol a vizes világbajnokság beruházási költsége az eredetileg erre szánt összegnek már csaknem a háromszorosánál, százmilliárdnál tart? Számos más példát is lehetne hozni az ország működési zavaraira, de a lényeg: ha lesz népszavazás, mindenki kifejezheti a véleményét. Ha meg nem lesz, lehet otthon dühödten szitkozódni a karosszékben. És akkor döntse el mindenki, kié a felelősség.