Úgy tűnik, a bíróság a bűncselekmények áldozatainak tetszőleges összegű kártérítést ítélhet meg, miközben például a Cozma-ügyben vagy a romagyilkosságok esetén nyilvánvaló volt, hogy ezek az összegek a terheltektől soha nem lesznek behajthatók. Ezért legalább a különösen súlyos, élet elleni bűncselekmények esetére létre kellene hozni egy állami pénzalapot, amely a sértettek, illetve hozzátartozóik javára lehetővé tenné a kártérítés kifizetését, és annak behajtása érdekében – a jogosultak helyett – az állam járna el.
Az ATV Civil a pályán című műsorában múlt hét szombaton a kínai vakcina, a 13. havi nyugdíj, az SZFE, meg az illegálisan zebrát felfestő aktivista ügye, illetve a Cozma családnak megítélt, ám máig kifizetetlen kétszázmilliós kártérítés kérdése volt napirenden. Az adás vendégei voltak Dávid Ferenc közgazdász, Borgula András rendező, Póta György gyermekorvos, és ügyvédként jómagam.
Jogi képviselőként számomra – miután a többi kérdésről már korábban is sokat beszéltek – talán a bűncselekmények áldozatainak kártérítése volt az egyik legérdekesebb ügy. Az állam dölyfös, fukar és süket is, mert nem hallja meg a szakmai érveket, amelyek arról szólnak, hogy a súlyos, élet elleni bűncselekmények áldozatai akkor is hiába számíthatnak érdemi segítségre, ha a cselekménynek rájuk vagy hozzátartozóik számára akár egész életükre kiható következményei vannak.
Az életét senkinek nem lehet visszaadni, de legalább azok részesüljenek tisztességes kártérítésben, akik elvesztették a gyermeküket, vagyis azt a hozzátartozójukat, aki az eltartatásukról gondoskodott, meg azok is, akiknek a teljes egzisztenciáját tették tönkre valamilyen jogellenes cselekménnyel. Ma ez úgy működik, hogy a bíróság ugyan megítéli már a büntetőperben, esetleg a későbbi polgári per keretében a méltányosnak tartott kártérítést, ám azt többnyire képtelenek behajtani, mert az elítélteknek semmilyen végrehajtható vagyona sincs.
Így egy fillért sem kapott a romániai Cozma család, amelynek élvonalbeli kézilabdás gyermekét 2009. február 8-án Veszprémben meggyilkolták, és a bíróság mintegy 200 millió forintos kártérítést ítélt meg családjának, de a hozzátartozók máig semmit nem láttak belőle. Valószínűleg nem is fognak kapni semmit, mert az elkövetők nevén alig volt lefoglalható vagyon. Ráadásul először az állam hajtja be rajtuk – ha tudja – a százmilliós bűnügyi költséget, és legfeljebb a maradék jut a szülőknek. Ők havonta 130 ezer forintnak megfelelő lejből élnek – nyilatkozta Petre Cozma, a válogatott kézilabdás édesapja.
Létezik ugyan a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005-ös törvény, amely azonban meglehetősen szűkmarkúan mér. E szerint azonnali pénzügyi segítségre legfeljebb 158 ezer forintnyi összeg erejéig a bűncselekmény vagy szabálysértés áldozata akkor jogosult, ha nem tudja kifizetni például a megélhetési vagy lakhatási költségeit. Kárenyhítésre pedig az az áldozat jogosult, „akinek sérelmére szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el, s ennek következményeként testi épsége, egészsége súlyosan károsodott”. Ők egy összegben, illetve az áldozat halála esetén a hozzátartozók az idei szabályok szerint 158 ezer forint legfeljebb tizenötszörösét kaphatják.
Amennyiben a sértett túléli a támadást, és hosszabb ideig keresőképtelenné válik, egyösszegben kaphat 2,3 milliót, és ugyanez járhat a megölt személy hozzátartozóinak is. Ám ha az áldozat életben marad, járadék formájában az igazolt jövedelemcsökkenés mértékének megfelelő, de havi legfeljebb 158 ezer forinthoz juthat, azt is legfeljebb három évig. Ez olyan 5,6 millió forint lenne. És utána mi lesz?
Nem kivételes, hogy az áldozat hozzátartozói nem kapnak semmit. Az Olaszliszkán 2006 októberében meglincselt Szögi Lajos tanár rokonainak 46 milliót ítéltek meg, és annyi szerencséjük volt, hogy ők jutottak hozzá az elsőrendű vádlott, H. Dezső számára a strasbourgi emberi jogi bíróság által az embertelen birtokviszonyok miatt kiszabott 4,9 millióhoz – írta a Magyar Nemzet 2019 áprilisában. De akkor sem a magyar állam révén. A tiszavasvári tanárt azért vertek agyon a gyermekei szeme láttára, mert autójával elsodort egy, az útra kiszaladó gyereket, a végrehajtó pedig átutalta a károsult család számlájára a kártérítést.
- Dezső példáján felbuzdulva a bűntársai is pereltek: a hatodrendű vádlottnak, F. Györgynek négy és fél milliót, a harmadrendű vádlottnak, Sz. Andrásnak közel másfélmilliót, míg a hetedrendű J. Gusztávnak valamivel több, mint félmillió forintot ítélt meg a bíróság – szintén a rossz börtönkörülmények miatt. Ezt a pénzt is megkapta Szögi Lajos családja.
A szabályozás következetlenségét mutatja, hogy viszont közpénzből döntött hetvenmillió forint kártérítés kifizetéséről a kormány a romagyilkosságok áldozatainak javára – ezt Kovács Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár közölte 2014 márciusában.
Részben az én kezdeményezésemre állt jót az állam a vörösiszap-károsult emberek jogerősen megítélt vagyoni kárának megtérítése érdekében. Két részletben nagyjából 350 milliós tartalékalapot képeztek, amelyből kifizették a jogerős ítéletekben meghatározott kártérítéseket a MAL Zrt. helyett.
A MAL Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap egyébként három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
Mindebből egyértelmű, hogy itt joghézag van. Úgy tűnik, a bíróság saját hatáskörében tetszőleges összegű kártérítést ítélhet meg, miközben például a Cozma-ügyben vagy a romagyilkosságok esetén nyilvánvaló volt, hogy ezek az összegek a terheltektől soha nem lesznek behajthatók. Ezért legalább a különösen súlyos, élet elleni bűncselekmények esetére létre kellene hozni egy állami pénzalapot, amely a sértettek, illetve hozzátartozóik számára indokolt esetben lehetővé tenné a kártérítés kifizetését. Annak behajtása érdekében – a jogosultak helyett – az állam járna el, mert az államérdekérvényesítő képessége erősebb.
E nélkül a bírói ítéletek súlytalanná válnak, hiszen végrehajthatatlanok. Ráadásul nem egyszer a kormány dönti el, kinek fizetnek a büdzséből, és a jogerős verdikt után ki futhat hiába a pénze után. Erre kirívó példa, hogy a strasbourgi döntések ellenére felfüggesztették az embertelen börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések kifizetését, illetve hosszas huzavona folyt a gyöngyöspatai romák szegregált oktatása miatt megítélt százmillió sorsáról is.
Ez egy jogállamban így biztosan nem működhet. Ha a bírókat felhatalmazzák, hogy emberek – adott esetbe súlyos összegek – sorsáról dönthessenek, meg kell teremteni az ítélet végrehajtásának feltételeit. Meg kell fosztani a másik hatalmi ágat – a kormányt – attól a lehetőségtől, hogy ebbe beleszólhasson és önkényesen felülírja a bírósági döntéseket.
(Fotó: ATV)
