Üdvözölte Magyar György a Klubrádióban, hogy hat ellenzéki párt mostanra felismerte: valamennyi egyéni körzetben egyetlen jelöltet, közös miniszterelnök-jelöltet és egyetlen listát kell állítaniuk a 2022-es választáson, különben esély sincs a Fidesz leváltására. Fontosnak minősítette, hogy az előválasztáson civil indulókra is számítanak, mert ez is záloga annak, hogy helyben megtalálják a legalkalmasabb, leghitelesebb jelölteket.
A Teremtés rendjéből fakadó fogalmak folyamatos fenyegetettsége indokolja – olvasható a kilencedik alkotmánymódosítás indokolásában –, hogy azt az evidenciát, amely szerint az anya nő, az apa férfi, alaptörvénybe kell foglalni. Meg az is szerepel benne, hogy a gyermek joga Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelésben részesülni.
A közjogi berendezkedés alapjait sehol a világon nem szokta a mindenkori kormánytöbbség egyoldalúan átírni, de a NER nem ismeri az egyeztetés fogalmát. Ha valami külső ihletre kipattan a fővadász fejéből, azt éjjel a parlament elé terjesztik. De lehet, hogy most a választási törvény kapcsán öngólt lőttek.
„Látjuk, mi történik Belarusztól Lengyelországon át Magyarországig” – így nyilatkozott hazánkról az Egyesült Államok megválasztott elnöke a kampány idején, hozzáfűzve, a még hivatalban levő elődje „a világ összes banditáját”, például Kim Dzsongun észak-koreai diktátort is támogatja. Utoljára 2006-ban járt amerikai elnök Budapesten, s most, hogy Joe Biden lesz a Fehér Ház lakója, alighanem várhatunk még egy újabb vizitre.
Rendkívüli jogrend lépett hatályba a koronavírus-járvány terjedése miatt szerda nulla órától. De hogy ez mit jelent, arról legfeljebb annyi információnk van, amit a miniszterelnök a kedd esti Facebook-üzenetében elmondott. Az azonban nem jogforrás, így a megfelelő végrehajtási rendeletek nélkül egyelőre csak találgatni tudunk, mi vár most ránk.
Ne krumplival akarjon szavazatokat vásárolni az ellenzék, hanem legyen közös programja, hiteles víziója a magyar köztársaság, a jogállamiság helyreállítására, az elképesztő társadalmi igazságtalanságok felszámolására. Az együttműködésnek ez kell, hogy legyen az alapvető célja.
A parlamentben három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence – nyilatkozta a KDNP-s Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Alkotmánybíróság egy korábbi döntése alapján ez belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, miközben a testület másik határozatában azt is kimondta, hogy a véleményszabadság nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata.
Lényeges és kényes kérdésekben dönthet a Kúria, ilyenek például a választások eredményének megállapításával, a gyülekezési joggal, a közérdekű adatigénylésekkel vagy médiaügyekkel kapcsolatos ügyek, így korántsem közömbös, ki áll a legfőbb bírói fórum élén. Egyebek mellett erről is szó esett az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Közérdekű adatigényléssel fordult az illetékes kormányhivatalhoz egy kerületi polgármester, mert szerette volna megtudni, hogy a területén mennyien koronavírus-fertőzöttek, illetve betegek, s hányan vannak az érintett kontaktszemélyek. A budapesti kormánymegbízott szerint erre nem kötelesek választ adni. Talán el kellene olvasnia az egészségügyi törvényt, ami egészen másról szól!
A művészetet nem lehet béklyóba kötni, nem lehet militáns katonai szabályokkal korlátozni. Tessék egyezségre jutni – vagy bíróságra menni! Egyebek mellett erről nyilatkoztam a