Magyar Ügyvéd Blog

Iszapkatasztrófa: politikai nyomásra született a szigorúbb ítélet?

2019. december 16. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2019-12-16_19_44_28.pngA politika tartsa távol magát az igazságszolgáltatástól – hangsúlyozta Magyar György ügyvéd hétfőn az ATV Start című reggeli műsorában. A 2010-es iszapkatasztrófa kapcsán ugyanis visszatérően megszólaltak kormányzati tényezők, és üzentek a bíróságoknak. Az ügyben a napokban kihirdetett, a korábbinál szigorúbb ítéletet viszont nem kívánta minősíteni, mondván, majd a verdikt írásbeli indokolásából kiderül, miért látta úgy a Győri Ítélőtábla, hogy súlyosabb büntetéseket kell kiszabni.

Tovább

A vagyonnyilatkozat az önkormányzati képviselőknél is egy nagy kamu?

vagyon.jpgAz októberben megválasztott önkormányzati képviselők között van a saját bevallása szerint kifejezetten vagyonos ember, míg többen egyenesen nyomorognak. Már ha igazat mondanak, mert jogkövetkezmények nélkül mindenki azt hazudik, amit akar. A lényeg, hogy a vagyonnyilatkozatot határidőre leadják. Ráadásul ezeket a bevallásokat a helyhatóságoknak nem is kell hivatalból a honlapjukon nyilvánosságra hozni.

Tovább

Iskolai erőszak: ez itt azért még nem Amerika

gyo_r1.jpgA legfrisseb sajtóértesülés szerint a tanúvallomások mellett egy kamerafelvétel is rendelkezésére áll az egyik győri középiskolában történt múlt heti támadásról. A 17 éves H. András az eddigi adatok szerint ezért késelte meg a tanárát, mert néhány órával korábban hármast kapott tőle. Az eset méltán váltott ki nagy felháborodást, de érdemes óvatosan bánni a minősítésekkel, mert csak pánikot kelt, aki úgy gondolja – és ez elhangzott a magyar médiában –, hogy ez itt már Amerika.

Tovább

A DK két mondattal elintézné, hogy a polgármesterek ne élhessenek vissza a szabadságmegváltással

e_rdva_rosha_za.jpgA polgármesterek szabadságmegváltásával kapcsolatos vélelmezett visszaélések megelőzése érdekében törvénymódosítást nyújtottak be a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői. Kérdéses, hogy a fideszes többség számára felemás sikerrel zárult önkormányzati választás után a parlamenti többség mit szól ehhez.

Tovább

Polgármesteri szabadságmegváltás: ha törvényes is, de végtelenül tisztességtelen

piko.jpgTöbb milliót követelnek az őszi önkormányzati választáson bukott egyes polgármesterek azon a címen, hogy évek óta nem vették ki a szabadságukat. A képviselő-testületek felelőssége, ha ezt esztendőkön át ennyiben hagyták. A munka törvénykönyve egyszerű melósokra érvényes szabályozása szerint különben az időben ki nem vett szabadság elvész, és ugyanez igaz például a minisztériumi közszolgákra is. A jogalkotó nagyon melléfogott ezzel az egésszel.

Tovább

Fura időutazás – avagy mi történt a bírósági vezetőkkel?

A Magyar Bírói Egyesület elhatárolódik

ku_ria1.jpg„A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódik” – írják bírósági vezetők „Kedves Elnök Asszony!” kezdetű levelükben. Majd így folytatják: „Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé (...) váltunk”.

Tovább

Választás 2022: körzetenként legyen egy jelölt, legyen közös ellenzéki lista

magyarnsz.jpgFélre kellene tenni a pártoskodást, legyen előválasztás, így legyen minden választókerületben egy ellenzéki közös jelölt, legyen közös ellenzéki lista 2022-ben a parlamenti választáson, különben jöhet a Fidesz negyedik kétharmada. Ha a technikai koalíció beválik, az új parlament feladata a jogállamiság helyreállítása lenne, és utána következhet egy új választás, már tisztességes feltételek mellett.

Tovább

A helyi ellenzéki összefogás a 2022-es parlamenti választás főpróbája lehet?

va_laszta_s.jpgAz ellenzéki pártok közötti technikai együttműködést nem az önkormányzati választásra találtuk ki, így nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a települések, ahol a DK-tól a Jobbikig terjedő közös jelöltekkel verték meg a Fideszt. Vagy működik öt évig a kényszer szülte koalíció, vagy nagy bajok lehetnek, s máris akadnak példák a széthúzásra.

Tovább

Még mit akar az állam elvenni az önkormányzatoktól?

va_rosliget.jpgTörvény erejénél fogva gyakorlatilag államosítanák a települési önkormányzatok mindazon vagyonát, amelyet az eddig a járási székhelyekhez tartozó építésügyi igazgatási feladatok ellátáshoz használtak. Vagyis vihetik az ingatlant, az ingóságokat, s átveszik az embereket is. Mi lesz a következő lépés?

Tovább

Csúcsra járatják a Fideszt kiszolgáló állami médiát: jövőre már 93 milliárdot költhetnek

mtva_1.jpgTöbb mint 93 milliárd forinttal gazdálkodhat jövőre a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, amelynek az egyik legfontosabb feladata lenne, hogy elősegítse a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságának érvényesülését. Ehhez képest az állami médiában – a „közszolgálati” televíziós és rádiós csatornákon – az ellenzék szinte szóhoz sem jut.

Tovább
süti beállítások módosítása