Magyar Ügyvéd Blog

Bűnügyi statisztika: itt valaki nagyon hazudik

2020. február 11. - Magyar Ügyvéd

embero_le_s_1.jpgA rendőri eljárásban regisztrált szándékos, befejezett emberölések száma a hivatalos közlés szerint 2017-ben 90 volt, miközben egy ENSZ-jelentésben 242 eset szerepel. Az ORFK tiltakozott a félrevezető információ miatt, de úgy tűnik, igazából senki nem tudhatja pontosan, hány embert gyilkolnak meg Magyarországon. Mert abban az évben a BM adatai szerint 178 emberölés történt.

Tovább

Balla Irma-ügy: ítélet van, de még mindig nincs meg a valódi gyilkos

ballairmau_gy_1.jpgTizenhárom év után sem sikerült megnyugtatóan pontot tenni egy 2007-ben elkövetett emberölési ügy végére. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt a saját lakásán ölték meg, és előbb a fiát gyanúsították, s el is marasztalták, majd felmentették. Utána jött a képbe egy másik lehetséges elkövető, akit hétfőn jogerősen 15 évre ítéltek, de csak emberölési kísérlet miatt. De akkor ki az igazi gyilkos?

Tovább

Már az ügyvédeket is listázzák?

magyargy_1.jpg„Megszereztük (...), mennyi pénzt nyertek el a magyar államtól azok az ügyvédek, akik jogerősen elítélt bűnözők nevetséges indokaira hivatkozva milliárdokat kapnak kártérítésként” – írja az Origo. A kormányhoz közeli portál olyan ostobaságokat beszél, hogy arra válaszolni sem lenne érdemes, de képtelenek vagyunk befogni a szánkat. Bár az ősi latin mondás szerint a sas nem kapkod legyek után.

Tovább

Magyar György: Esküszünk, hogy bűnbakok tovább nem leszünk

magyaru_j_1.jpgA Fidesz szerint nagyon fontos lenne, hogy a „balliberális körökhöz és a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek” elárulják, „mennyit kaszáltak a börtönbizniszen” – mondta Budai Gyula kormánypárti országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján. De semmi közük hozzá, hogy kitől milyen megbízást kaptunk, Soros viszont szűkmarkúnak bizonyult: egyetlen fillérrel sem támogatott magyar ügyvédeket. Ígérjük ugyanakkor, hogy a kormány lejárató kampánya ellenére is eskünkhöz híven tesszük a dolgunkat.

Tovább

Villámkonzultáció a feltételes szabadságra bocsátásról –a szigorítás vissza is üthet

bilincs_1.jpgÉvek óta legfeljebb kivételesen folytatott a törvényjavaslatokról társadalmi egyeztetést a kormány. Most viszont adnak öt napot, hogy  ki-ki véleményt nyilvánítson arról, szabad-e elítélt bűnözőket a bírósági verdiktben foglaltnál hamarabb kiengedni a börtönből. A szigorításnak – mert nyilvánvalóan ez a kormányzati szándék – azonban nem várt kellemetlen következményei lehetnek.

Tovább

„Börtönbiznisz”: Orbán is belátta, hogy feleslegesen kelti a hangulatot az elítéltekkel és ügyvédekkel szemben?

bo_rto_nme_rce.jpgA fogva tartás embertelen körülményei miatt megítélt kártalanítást a joggal való visszaélésnek nevezte múlt pénteken a miniszterelnök, és kijelentette: a kifizetéseket azonnal hatállyal felfüggesztik. Az igazságügyi államtitkár másnap ráerősített, s azt nyilatkozta, kész az erről szóló kormányhatározat. Ami most kedden látott napvilágot, de egészen másról szól, bár a jogállamisággal annak tartalma is nehezen egyeztethető össze.

Tovább

„Börtönbiznisz”: az állami média kérdez, de a válaszomra már nem kíváncsi

magyarnsz.jpgVéget kell vetni az úgynevezett „börtönbiznisznek”, ezért a továbbiakban az állam nem fizet kártalanítást a bűnözőknek a szerintük rossz börtönkörülmények miatt – jelentette ki több kormányzati tényező. Ezzel kapcsolatban az ügyvédi irodámat is hírbe hozták, miközben mindenkinek alkotmányos joga, hogy valós – vagy akár vélt – jogsérelme okán jogi képviseletet vegyen igénybe. Mi a fogva tartottak ügyeiben is csak azt tettük, amit a magyar törvények – illetve nemzetközi egyezmények – alapján meg kell tennünk.

Tovább

Orbán jogvégzett emberként azért tudhatná, hogy mit beszél

ke_pernyo_foto_2020-01-12_17_36_53.png"Megsebezte" a magyar néplelket, hogy a bűnözőknek pénzt fizetnek, ha a fogva tartás körülményei nem megfelelők, ezért Orbán Viktor miniszterelnök szerint a továbbiakban egyetlen fillért sem kellene adni nekik. Ezzel azonban semmibe venné az emberi jogi bíróság ítéleteit, meg az emberi jogok európai egyezményét. Mellesleg kár, hogy azt sem tudja, mi a különbség az Európai Unió Bírósága és az Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága között.

Tovább

Bill Gates szerint fizessenek többet a gazdagok – avagy Mészáros Lőrinc okosabb, mint Zuckerberg

gates.jpgA világ egyik leggazdagabb embere szerint neki, és a hozzá hasonló milliárdosoknak magasabb adókat kellene fizetniük. „Aránytalanul jól kerestem, holott mások is ugyanolyan keményen dolgoztak az előre jutásért. (...) A gazdagoknak több adót kell fizetniük ahhoz képest, amennyit most fizetnek” – írta a blogján Bill Gates, a Microsoft társalapítója. A nemzet milliárdos gázszerelője vajon mit szól ehhez?

Tovább

A MOL-vezér mégis börtönbe kerülhet?

herna_di.jpgElső fokon Ivo Sanader korábbi horvát kormányfőt hat, Hernádi Zsoltot, a Mol Nyrt. első emberét két év börtönbüntetésre ítélték a napokban Zágrábban. A bíró elfogadta ugyanis a vádat: a felek megállapodást kötöttek arra nézvést, hogy Sanader kenőpénzért cserében segíti a Mol és a horvát állam megállapodását az INA kőolaj-finomító irányítási jogainak megszerzésében.

Tovább
süti beállítások módosítása