A járványveszély idején különösen szükség lenne az egyenes beszédre. Különben csak ködszurkálás folyik, mert a hatalom játszik az emberek életével: csak arról ad információt, ami a saját érdekeit szolgálja. Például a csepegtetett adatokkal azt sugallja, hogy van mitől félnünk, de a kormány megvéd minket. Politikai célja ebben a válsághelyzetben sem más, mint a hatalom megőrzése.

Kórházi fertőzésekben többen halnak meg, mint amennyi áldozatot eddig a koronavírus követelt. Évente balesetben hunynak el, illetve maguk vetnek véget az életüknek összességében mintegy ötezren, akik még élhetnének. Egyébként minden nap 350-400 ember hal meg részben talán az egészségügyi ellátórendszer működésképtelensége okán, miközben a koronavírus-járványnak tulajdonított 10-12 elhunytról naponta tájékoztatást adnak. Arról is érdemes lenne beszélni, hogy másoktól miért kell idő előtt búcsút vennünk.

Hadilábon áll a jogállamisággal Kásler Miklós miniszter, de az egész stábja is, ha úgy gondolják, hogy az egészségügyben az életviszonyainkat meghatározó kérdésekről elég belső utasításokban, körlevelekben rendelkezni. Ráadásul a tárcavezető mintha a hosszú hétvégékre időzítene fontos bejelentéseket. Húsvét előtt a kórházi ágyak kiürítésének ötletével lepett meg minket, május 1-jére pedig azt találta ki, hogy hétfőtől megint újra indulhat az egészségügyi alapellátások nagy része. Pünkösdre vajon mivel fog előállni?

Szokatlan május 1-je volt az idén. A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet miatt felvonulni nem lehetett, de az ünnep még így is alkalmat kínált arra, hogy szolidaritást vállaljunk azokkal, aki a járvány okán elveszítették a munkájukat.

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, az emberek egészségének és életének megóvása érdekében, a járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából jogosult bármely rendelkezésre álló adat megismerésére, kezelésére. A kormányrendelet szerint erre nincs semmilyen határidő, sem külső kontroll. Ez a jogállam csődje.

Már szinte megszoktuk, hogy hazugnak, tolvajnak, nemzetárulónak minősítik egymást a politikai ellenfelek. De azért eddig még terroristának nem nevezték a másként gondolkodókat, s hentesnek sem az egészségügyért felelős minisztert. Ide vezetett a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

Nagyjából tucatnyi Németországban dolgozó munkavállaló tért együtt vissza pár napja, és a határon valamennyien megkapták a piros cédulát, s utasításba kapták, hogy azonnal menjenek haza, és a karanténra figyelmeztető jelzést ragasszák ki az ajtóra. Egyiküket a felesége és két kisgyermeke várta, akik a férj megérkezése után szintén "házi fogságba" kerültek, és a rendőrség minden nap ellenőrzi, hogy valóban otthon vannak. Ennyi ráfordítással akár tesztelhették is volna őket, és akkor nem kell két hétig görcsösen reménykedni, hogy egyikük sem beteg.

A kormányfő felelőtlen politikája miatt esetleg többen halhatnak meg vagy szenvedhetnek súlyos egészségromlást a kórházi ellátás megvonása miatt, mint amennyi áldozatot a koronavírus követelhet. Orbán Viktor szerint csak főpróba a kórházi ágyak felének kiürítése, de ha egyelőre csak nyolcszáz vírusfertőzött szorul kórházi ellátásra, és a járvány május 3-án tetőzni fog, mi szükség volt több tízezer beteg kiebrudalására? Velük mi lesz? Most tényleg olyan a helyzet – a miniszterelnök által kedvelt háborús retorikánál maradva –, mint hogy előbb lövünk, azután majd mérlegeljük a „tűzparancs” következményeit.

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozással egyes polgármesterek saját hatáskörben döntöttek például a település költségvetéséről, esetleg a képviselői tiszteletdíjak teljes megvonásáról. Másutt meg költekeznek: sportegyesületek támogatásáról határoznak, szabadidőparkot létesítenek, a polgármesteri hivatal munkatársainak többletjuttatásairól döntenek, de nem egyszeri alkalommal, a veszélyhelyzet idejére szólóan, hanem az évi egyszeri pluszpénzt később is fizetni fogják.

Nem értünk a virológiához, nem értünk a gazdaságpolitikához, nem értünk a válságkommunikációhoz, s végképp nem értünk ahhoz, miként kellene kezelnie a kormánynak a koronavírus-járványt. Hülyék viszont nem vagyunk, és mindezzel kapcsolatban akadnak aggályaink. Ha a kérdéseink egy korábbi nemzeti konzultációra emlékeztetnek, az nem a véletlen műve.