A belügyminisztereknek valamiért most jutott eszébe, hogy az állománytáblában nincs sajtófőnöki és szóvivői poszt. Nekünk nem hiányzott egyik sem. De ha a szóvivő feladata tényleg csak annyi lesz, hogy szakszerűen és hatékonyan közvetítse a tárca nyilvánosságnak szánt közleményeit, továbbra is nélkülözni tudjuk ezt a beosztást.
Nemigen tudni miért, de a belügyi tárca nem akar színt vallani arról, van-e áram, s ha igen, mekkora a magyar-szerb határra telepített kerítés mentén kifeszített drótokban. Az is eléggé homályos, magasfeszültséggel akarják sokkolni a menekülteket, vagy a rendszer csak arra jó, hogy jelezze, ha valahol hozzáértek a vezetékhez, illetve átvágták azt.
Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én tette közzé nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy a történelmi riválisok közötti háború elkerülése érdekben hozzanak létre egy nemzetek feletti szervezetet. Ebből nőtt ki később az Európai Unió. Május 9-ét Európa-napként ünneplik az EU-ban, a magyar parlamentben viszont egy szót sem vesztegettek rá. Pedig aki csak a könnyen megszerezhető uniós támogatások forrásaként tekint az EU-ra, soha nem fogja megérteni az európai integráció lényegét.
Amennyiben a 444.hu újságíróját tényleg tettlegesen tartották távol egy nyilvános rendezvénytől, s a mobiljáról valóban kitöröltek fényképeket, az elkövető halmazati büntetésként akár négy és fél év börtönt kaphat. Ez persze csak az elvi felső határ, de azért egy felfüggesztett szabadságvesztés kinézhet. Már ha mindez valóban megtörtént.
Ha egy kormánypárti propagandista azt hangoztatja, hogy „taknyukon és a vérükön” kell a kormánnyal egyet nem értőket kirángatni valahonnan – például egy országgyűlési bizottsági ülésről – és „szanaszét kell verni a pofájukat”, az a ma hatályos szabályok szerint nemigen lehet bűncselekmény. Ez egyszerűen csak primitív és gyáva bunkóság, és ha párttársai nem határolódnak el tőle, osztoznak vele a politikai felelősségben.



