A belügyminisztereknek valamiért most jutott eszébe, hogy az állománytáblában nincs sajtófőnöki és szóvivői poszt. Nekünk nem hiányzott egyik sem. De ha a szóvivő feladata tényleg csak annyi lesz, hogy szakszerűen és hatékonyan közvetítse a tárca nyilvánosságnak szánt közleményeit, továbbra is nélkülözni tudjuk ezt a beosztást.

Nemigen tudni miért, de a belügyi tárca nem akar színt vallani arról, van-e áram, s ha igen, mekkora a magyar-szerb határra telepített kerítés mentén kifeszített drótokban. Az is eléggé homályos, magasfeszültséggel akarják sokkolni a menekülteket, vagy a rendszer csak arra jó, hogy jelezze, ha valahol hozzáértek a vezetékhez, illetve átvágták azt.

Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én tette közzé nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy a történelmi riválisok közötti háború elkerülése érdekben hozzanak létre egy nemzetek feletti szervezetet. Ebből nőtt ki később az Európai Unió. Május 9-ét Európa-napként ünneplik az EU-ban, a magyar parlamentben viszont egy szót sem vesztegettek rá. Pedig aki csak a könnyen megszerezhető uniós támogatások forrásaként tekint az EU-ra, soha nem fogja megérteni az európai integráció lényegét.

Amennyiben a 444.hu újságíróját tényleg tettlegesen tartották távol egy nyilvános rendezvénytől, s a mobiljáról valóban kitöröltek fényképeket, az elkövető halmazati büntetésként akár négy és fél év börtönt kaphat. Ez persze csak az elvi felső határ, de azért egy felfüggesztett szabadságvesztés kinézhet. Már ha mindez valóban megtörtént.

Ha egy kormánypárti propagandista azt hangoztatja, hogy „taknyukon és a vérükön” kell a kormánnyal egyet nem értőket kirángatni valahonnan – például egy országgyűlési bizottsági ülésről – és „szanaszét kell verni a pofájukat”, az a ma hatályos szabályok szerint nemigen lehet bűncselekmény. Ez egyszerűen csak primitív és gyáva bunkóság, és ha párttársai nem határolódnak el tőle, osztoznak vele a politikai felelősségben.

Minden egyes német polgárnak évi legalább 150 eurójába kerül, hogy az új tagállamokat a gyűlölt Brüsszel támogathassa. Az egy magyarra jutó száz eurós uniós befizetés viszont háromszor annyit fial nekünk. Ennek egy részét a kormányfőhöz közeli üzletemberek lenyúlják. Utálkozzunk vagy mondjunk inkább köszönetet?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úgy kezdeményezte a lex CEU tervezetének kivételes eljárásban történő tárgyalását az Országgyűlésben, hogy az általa aláírt dokumentumot előredátumozták. Erre nem volt semmi szükség, így viszont a Miniszterelnökség közokirat-hamisítási ügybe keveredett.

Sorozatban nyerték a közbeszerzési pályázatokat a Simicska Lajoshoz köthető cégek, és az sem számított, ki tett olcsóbb ajánlatot. A G-nap óta Orbán korábbi barátja viszont csak bukhat, de ettől nem lesz jobb  nekünk, mert a piaci verseny helyett változatlanul az a szempont, hogy a kormányfőhöz közeli személy vállalkozása legyen a befutó. Simicska helyébe így a nemzet gázszerelője lépett.

Hatszázmillió forintba – meg hét évébe – fájhat az éjszaka császáraként emlegetett Vizoviczki Lászlónak az adócsalás, ha másodfokon is elítélik. A bíróság nem is mérlegelhet: ha valaki adót csalt, sikkasztott, kenőpénzt fogadott el, annak a vagyonából a jogosulatlan gazdagodás mértékének megfelelő hányadot el kell kobozni. Az elévülési idő pedig súlyosabb esetben akár 15, bűnszervezetben elkövetés esetén húsz év lehet.

Érthetetlen, miért nem lehet a parlamentben vitatkozni azon, miként oldhatnák fel a vadászok és a kutyatartók között rendre ismétlődő konfliktushelyzeteket, hogy lehetőség szerint egyetlen eb se kerüljön puskavégre. Korábban a PM-es Szabó Tímea javaslatát napirendre sem vették, s hasonló sorsa juthat az LMP-s Sallai R. Benedek múlt héten beterjesztett indítványa is.