Ha az ellenzéki oldal az együttműködés szándékának híján van – és erre utaltak egyes március 15-i megszólalások –, akkor legközelebb is a Fidesz kétharmadának ágyaznak meg. Vajon tényleg ezt akarják? Vagy tanulnak 1848-ból? Amikor létrejött egy nemzeti minimum legalább abban: nem kérünk a bécsi császár túlhatalmából. Most azt kell eldönteni, meddig tűrjük Orbánnak a demokratikus intézményrendszer alapjait megrengető politikáját.

Lehet vitatkozni azon, hogy az ellenzéki összefogás miért vezetett a Fidesz negyedik kétharmadához, de meggyőződésem szerint nem az előválasztás, mint új politikai termék volt ennek az oka. Sokkal nagyobb baj, hogy az összefogásban részes hat ellenzéki párt egymással is versengett, s bár született valamiféle közös nemzeti minimumprogram, a közvélemény nem igazán ezt érzékelte, hanem azt, hogy a résztvevők a saját pecsenyéjüket sütögették.

Ha nincs a bírósági végrehajtói kar elnökéhez és a volt igazságügyminiszter-helyetteshez kapcsolódó korrupciós ügy, talán soha nem foglalkozik a sajtó azzal, hogy a sokszor önhibájukon kívül utóbb megfizethetetlen adósságba keveredett embereken mennyit keres az a korrupt végrehajtó, aki sok-sok milliót fizetett az állása elnyeréséért. Ez egyébként biztos üzlet, ami egyes végrehajtói irodák számára évente akár több 100 milliós nettó bevételt is eredményez.

A fideszes Btk. kodifikációja során a szexuális bűncselekmények szabályozása legalábbis felemásra sikerült. Mindenesetre óva intjük a jogalkotót attól, hogy egyetlen, amúgy kétségkívül felháború eset kapcsán hirtelen indulatból döntsenek, hanem inkább folytassanak a szakmai szervezetekkel társadalmi párbeszédet.

Valamit akkor is tenni kell, ha a NER-t úgy találták ki, hogy 2,5-3 millió emberrel azt hitetnek el, amit akarnak, és akik azt gondolhatják, hogy itt minden teljesen rendben van. Ezért is szükséges a jogállamisággal kapcsolatos kritikákat megfogalmazni, ugyanakkor lehetőség szerint alternatívát felmutatni. Más kérdés, hogy nehéz azokhoz eljutni, akiknek befogták a fülét, eltakarták a szemét, s akik inkább istenként hisznek a hatalom mindenhatóságában, mintsem a boltban a saját pénztárcájuknak.

Az már tényleg a jogállam halála, ha a nyomozó hatóság saját hatáskörében dönti el, hogy egy súlyos, a volt igazságügyminiszter-helyettest érintő korrupciós ügyben semmisít meg az eljárás kezdeti szakaszában az eset teljes feltárása érdekében esetleg fontos bizonyítékokat.

Tragikus körülmények között halt meg egy fiatal rendőr néhány napja, miután őt és két társát egy vélhetően bedrogozott férfi az ellene irányuló kétségtelenül jogszerű intézkedés közben megtámadta. Az eset konkrét körülményeinek ismerete nélkül csak azt tudjuk javasolni: mielőbb folytassanak le szakszerű, minden körülményre kiterjedő vizsgálatot, és senki ne keltsen felesleges indulatokat, mert egy rendőrgyilkost ma is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhetnek. Ennél súlyosabb büntetés az Európai Unióban nem létezik.

Sikerült egy csődtömeget bevásárolnia a magyar kormánynak, amikor a nemzeti szuverenitás jegyében részesedést szerzett a Vodafone-ban, egy súlyosan veszteséges hírközlési vállalkozásban. Talán csak nem szeretnének belelátni még jobban abba, miről beszélünk egymással? Emiatt – miként a kabinet sok más elhibázott döntése okán is – nincs szerepe a büntetőjognak, hanem csak a polgárok mondhatják ki az ítéletet a következő választáson.

Alkotmányos szokás Magyarországon Orbán Viktor szerint, hogy a kormányfő az év elején vagy végén nemzetközi sajtótájékoztatót tart. Ez most az esztendő végére esett, és megtudhattuk, hogy a miniszterelnök vezetésével sikerrel lettünk úrrá a legnagyobb válságon, amivel az elmúlt harminc évben szembe kellett néznünk. Ennél sokkal több azonban nem derült ki.

Kedden szinte egyik percről a másikra eltörölték az üzemanyagár-plafont, amiről minden hozzáértő tudta, hogy amikor az állam a piaci folyamatokba beavatkozik, annak előbb-utóbb rossz vége lesz. Lett is. S vajon mi a következő lépés? Tán csak nem az egyre elviselhetetlenebb költségvetési terhekkel járó rezsicsökkentés további csökkentése?