A Fidesz leváltása érdekében előválasztás kell – de hogyan?

2020. szeptember 21. - Magyar Ügyvéd

Sajátos, bár vitatható módszert vezetne be az előválasztások során egy civil szervezet: e szerint a szavazók az egyéni választókerületekben az egyetlen ellenzéki jelölt kiválasztása érdekében nem egy embert támogathatnának, hanem a listán szereplő személyek között sorrendet állapíthatnának meg, és…

Tovább

AZ ELEGY lehet az új Ellenzéki Kerekasztal

Sajátos, számunka is meglepő párhuzamra mutatott rá Somfai Péter újságíró. Emlékeztetett rá, hogy 1989-ben az ellenzék akkori, sokak számára ismeretlen prominenseit – azokat, akiknek elegük volt a szocialista demokráciából – ültette egy asztal köré néhány jogászember. Ebből rendszerváltozás lett.…

Tovább

Ellenzéki Együttműködés: a közös cél csak a NER leváltása lehet

Sajátos kereteket kívántunk biztosítani már a Fidesz harmadik kétharmados győzelme után – vagyis 2018 őszén – a NER-rel szembenálló erők közötti együttes fellépésnek. Később Ellenzéki Együttműködés (ELEGY) néven egy eddig szokatlan, elengedhetetlen, sokakat tömörítő kötetlen szerveződést hoztunk…

Tovább

Május 1.: a szolidaritást a kormány szándékai ellenére is sikerült kifejeznünk

Szokatlan május 1-je volt az idén. A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet miatt felvonulni nem lehetett, de az ünnep még így is alkalmat kínált arra, hogy szolidaritást vállaljunk azokkal, aki a járvány okán elveszítették a munkájukat.

Tovább