Százmilliókat költöttek több új börtön építésének előkészítésére – járt utána a Hír TV –, de egyelőre az egészből nem lett semmi. Így egyelőre marad a túlzsúfoltság, s emiatt az állam kártalanítási kötelezettsége, amit Magyar György ügyvéd szerint a hatalom magának köszönhet: ha kell, ha nem, mindenkit rács mögé dugnak.
Vajon miként kell értelmezni az alaptörvény hetedik módosítását? Mit jelent az, hogy a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magánéletének, otthonának sérelmével? Nehéz viszont elképzelni olyan demonstrációt, amely a kívülállók számára nem okoz kellemetlenséget. A strasbourgi bíróság joggyakorlata szerint a gyülekezési jog korlátozható ugyan, de ennek szigorú feltételei vannak.
Csupán bocsánatkérést várt volna Pruck Pál lánya Schmidt Máriától, mert az édesapjáról 1956-ban készült fotó alá Dózsa László színművész nevét írták. Per lett belőle, s első fokon a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elbukta az ügyet. Ha a verdikt jogerőssé válik, az asszony sérelemdíjat fog követelni.
A Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához – kommentálták kormányzati körök a legfőbb bírói fórum egy, a parlamenti választással kapcsolatos döntését. Számos jogász – köztük egykori miniszter és államtitkárok, volt alkotmányjogászok, egy volt ombudsman és több ügyvéd – szerint ez egyszerűen tűrhetetlen. S hogy mire készülnek még, nem tudni, de félő, a független bíráskodás ellen újabb támadásokra kell felkészülni. Ha egyetért velünk, a linkre kattintva
Az ellenzéki pártok többsége gyakorlatilag nincs jelen a magyar társadalomban, ezért valószínűleg az állampolgároknak kell megszervezniük azokat a helyi közösségeket, amelyekből kinőhetnek olyan politikai szerveződések, amelyek majd képesek lesznek megtörni a Fidesz túlhatalmát.


Kétségtelen, hogy torz a választási rendszer, s durván a győztes felé lejt a pálya, de ezt 2011 óta mindenki tudta. Ugyanakkor 1990-től nyilvánvaló volt, hogy nagyrészt az egyéni körzeteken múlik a parlamenti többség. Az ellenzéknek ezt idén sem sikerült felismernie.