Magyar Ügyvéd Blog

Covid 19: a kormány bizonytalan – vagy szándékosan hallgat el információkat?

2020. december 26. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2020-12-26_18_58_41.png„Magas a bizonytalanok aránya, mindössze minden hatodik-hetedik megkérdezett biztos benne, hogy beoltatná magát” a Covid 19 ellen – derült ki a KSH felméréséből. Ez a kormányzati kommunikáció csődje, hiszen még azt sem árulják el, mikor lesz jelentős mennyiségben vakcina, az honnan származik és az oltás milyen kockázatokat jelenthet. Ráadásul összevissza beszélnek az oltásra vonatkozó regisztráció kapcsán is.

Tovább

Játékboltban árulták azt a füstgránátot, amelynek eldobása miatt a Momentum elnökét bíróság elé citálták

lilako_d.jpgA Fekete-Győr Andrással szembeni vádemelés abszurdnak tűnik a cselekmény társadalomra veszélyességének hiánya miatt, ami elengedhetetlen előfeltétele a bűncselekmény megvalósulásának. A Momentum elnöke játékboltban beszerzett füstgránátot dobott két évvel ezelőtt a „rabszolgatörvény” elleni tüntetés során a rendőrök felé, és ezért emeltek vádat ellene. De akkor tessék becsukni a játékboltot is!

Tovább

Választási törvények: lehet, hogy ezúttal öngólt lőtt a Fidesz?

ke_pernyo_foto_2020-12-16_1_07_53.pngIsmét minden előzetes egyeztetés nélkül változtatta meg kedden a választási szabályokat a Fidesz, reményeik szerint megint az ellenzék kárára. Vajon hol a határ, és a 133 „bátor ember” – a kormányoldalon ülő szűk kétharmad – mikor kezdi el szégyellni magát? És vajon milyen képet vágnak majd ahhoz, ha 2022-ben pont azért vesztenek, mert közös listára kényszerítették az ellenzéket?

Tovább

Aki belép egy klubba, annak tisztelnie kell annak szabályait

ke_pernyo_foto_2020-12-14_16_13_40.pngElfogadták azt az uniós jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy az egyes tagállamok ellen vizsgálatot indítsanak, és szankciókat alkalmazhassanak, ha a közösségi pénzek felhasználásával kapcsolatban az Európai Bizottság valamilyen szabálytalanságot állapít meg. Elvileg jövő januártól kezdeményezhető ilyen eljárás, és a Bizottságon múlik, él-e ezzel a felhatalmazással.

Tovább

Orbán végjátéka lehet az uniós költségvetési alku

ke_pernyo_foto_2020-12-10_0_11_42.pngÉppen elég fájó pont Orbán Viktoréknak, ha az unió belelátna a kártyáikba, és a közösség polgárainak adójából juttatott támogatások felhasználásának jogszerűségét vizsgálhatnák. Ezért jelentett be vétót az EU költségvetésére, de most visszakozni látszik. Beéri azzal, hogy a jogállami mechanizmus életbe lépése esetén kiszabható szankciókat az Európai Unió Bírósága előtt megtámadhassák, de mire ott döntés születik, talán már másnak hívják a magyar miniszterelnököt.

Tovább

Tényleg az ereszcsatorna lesz a legnézettebb csatorna?

sza_jer.jpgA homoszexualitás magánügy, de ha ezt valaki titkolja, azzal zsarolhatóvá válik. Konzervatív, keresztény politikus pedig nem keveredhet olyan helyzetbe, hogy Brüsszelben az ereszcsatornán kelljen menekülnie a rendőri intézkedés elől, a hátizsákjában droggal.

Tovább

A Jogászok a Jogállamért Csoport szerint Demeter Szilárd méltatlan a közszolgálatra

ke_pernyo_foto_2020-12-03_2_16_37.pngA Jogászok a Jogállamért csoport tagjai Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját lemondásra, a kormányt egyértelmű elhatárolódásra szólítják fel az emberi méltóság és a jogállamiság egésze elleni súlyos támadást jelentő 2020. november 28-i írása miatt.

Tovább

Balla Irma-gyilkosság: 13 év után milyen újabb bizonyítékok kerülhettek elő?

ke_pernyo_foto_2020-11-30_18_56_21.pngNincs azzal semmi gond, ha egy elítélt perújítási indítvánnyal áll elő. Ez történt a napokban egy 2007 tavaszán elkövetett gyilkosság ügyében is, amelynek áldozata a debreceni Balla Irma fideszes helyi képviselő volt, és első körben a fiát marasztalták el. Őt később felmentették, de a cselekményért jogerősen elítélt D. Lajos most előállt eddig nem ismert újabb állítólagos bizonyítékokkal, amelyek alapján a bíróság perújítási nyomozást rendelt el.

Tovább

Legyen bűncselekmény az engedély nélküli járművezetés? Fontoljuk meg

ke_pernyo_foto_2020-11-27_3_51_42.pngA járműállomány jelentős növekedésének ellenére a halálos közúti közlekedési balesetek áldozatainak száma 1990 óta a negyedére csökkent. Már csak emiatt sem érdemes kongatni a vészharangot, hiszen igen kedvező tendenciát mutat a statisztika. Ezért is kérdéses, érdemes-e egy-egy kirívóan durva eset miatt tovább kriminalizálni az engedély nélküli járművezetést? Dz azért ez megérhet egy misét.

Tovább

Ingyenes parkolásról döntött a kormány, de ez a tulajdonhoz fűződő jog korlátozását is jelenti, amiért kártalanítás jár

ke_pernyo_foto_2020-11-24_10_48_36.pngAmennyiben a kormány rendeleti úton korlátozza a tulajdonhoz fűződő jogok gyakorlását – például azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok bizonyos körzetekben fizetőssé tegyék a parkolást –, az emiatt elszenvedett anyagi veszteségekért valakinek, elsősorban a jogalkotónak kártalanítást kell fizetnie. Így a veszélyhelyzetre hivatkozó döntés miatt az érintetteken kívül a kormánynak is vállalnia kell a következményeket.

Tovább
süti beállítások módosítása