A bíróság a nyomozás folytatására kötelezte az ügyészséget annak megállapítására, hogy történt-e bármilyen visszaélés akkor, amikor Orbán Viktort a honvédségi nem kormánygépből Kairóból hazatérőben – jelentős kitérővel – a pisai repülőtéren tették ki, és ő a feleségével Olaszországban magáncélú kirándulást tett. Ne legyenek kétségeink: a miniszterelnököt ezért senki nem fogja felelősségre vonni. De legalább történt valami, hiszen a Hadházy Ákos feljelentésének elutasításáról szóló határozatot a bíróság megsemmisítette, így az ügyészségnek tovább kell vizsgálódnia. Egyszerűbb lenne a helyzet, ha beismernék: a két Airbust tulajdonképpen kormánygépnek vásárolták meg.
Magyarország 2024 második félévében esedékes uniós elnöksége alatt keményen dolgozik majd azért, hogy fenntartsák és megerősítsék az Európai Unió alapvető értékeit, így a jogállamiságot – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán. Vagyis: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, mert a jogállamiság alapvető értékeit Magyarországon taposták páros lábbal a földbe.
Nem kellene senkinek sietve elsíratnia a 2022-es választáson közös listát állító ellenzéki pártokat azért, mert az Állami Számvevőszék több mint hárommilliárdos bírsággal fenyegeti őket. Egyelőre egy jelentéstervezetről beszélünk, és ha az változatlan formában véglegessé is válna, bár az ÁSZ döntéseit nem lehet vitatni, a büntetés végrehajtására jogosult Magyar Államkincstár határozata ellen van érdemi jogorvoslati lehetőség.
A közterület-felügyelő egyáltalán nem, a rendőrség pedig csak kivételes esetben helyezhetne el kerékbilincset a szabálytalanul parkoló autókra – ezt javasolja egy szocialista politikus. A bilincsnek ugyanis semmi értelme, mert ha egy jármű súlyos forgalmi akadályt képez, azt azonnal el kell szállítani, más esetekben pedig szóba jöhetne a tulajdonosra/üzemben tartóra kötelezően kivetendő közigazgatási bírság Ami ebben az ügyben ma nincs.
Az adriai szexbotrányába belebukott Borkai Zsolt egykori győri fideszes polgármester az ATV múlt vasárnap este adott exkluzív interjújában elismerte: előre tudta, hogy prostituáltak is lesznek azon a hajón, amelyen közösen szórakoztak, és az „eseményt” az egyik barátja intézte. A barát személyére nem igazán derült fény, ám ilyen meghívásra egy felelős politikus nemet mond. A bukott polgármester jövőre mégis függetlenként indul a posztért.
A 15 százalékos kamatadó után még 13 százalékos szociális hozzájárulást is kell fizetniük a magánszemélyeknek a kamat- és hozamjövedelmük után. Ezzel még előnyösebb helyzetbe hozzák az állampapírokat, amelyek hozama eddig is adómentes volt. S ha ez nem lenne elég abszurd, a bankoknak saját költségükön kötelezően meg kell hirdetniük, mennyit veszítettek az ügyfeleik, ha a pénzüket náluk tartják.
Egyetlen közszereplőt sem lehet akarata ellenére sajtónyilatkozatra kötelezni, de aki ezt vállalja, annak számolnia kell a lehetséges következményekkel, például kellemetlen kérdésekkel. Így átkozottul kínos helyzetbe került Göd újonnan megválasztott polgármestere, mert a számára kényelmetlen felvetésekre nem válaszolt, hanem otthagyta az ATV stábját. Hiányzott ez a politika terén amatőr, viszont profi olimpiai bajnok kajakosnak?
Amennyiben valakinek igazolhatóan indul reggel a gépe Brüsszelbe, azt szabadon kell engedni, akkor is, ha éjszaka egy fiatal magyar nőt percekig fojtogatott. S miután a sértett állítólag csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az magánvádra üldözendő, ezért a tettest – aki az eseményeket maga sem tagadta – a rendőrség szerint nem kell a szabadságában korlátozni. Ő a hatóság rapid döntése alapján mehetett isten hírével, ahová csak akart.
A büntetőjog szabályainak megállapítása az uniós tagállamok hatásköre, de azért nem úgy működik a rendszer, hogy költségvetési okokból jogerősen elítélt embercsempészek sorát szabadítjuk akár az EU-n kívüli világra is. Ennek máris következményei vannak.Köztörvényes bűnözőket nem lehet gazdaségi megfontolásokból szélnek ereszteni.
Ismét belenyúl a Fidesz a választási törvénybe: lapértesülés szerint a tízezer főnél nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kell indítania egy pártnak vagy civil szervezetek, ha kompenzációs listát akar állítani. Az előterjesztésről állítólag jövő kedden szavaz majd a parlament, s az a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.